Rólam

Akár hiszed, akár nem, Frász néni is volt kislány kislány korában. Ahogy én is.
Amikor még egészen kicsi voltam, a legszembetűnőbb tulajdonságom az volt (legalábbis a rokonok szerint), hogy soha be nem állt a szám egy pillanatra sem… kivéve ha olvastam, úgyhogy nagy megkönnyebbülés volt mindenki számára, amikor felfedeztem magamnak a könyveket.
Számomra pedig az volt nagy felfedezés, amikor rájöttem: ha az ember író, akkor annak számos előnye van. Ha például könyvet írsz, akkor aztán tényleg annyit beszélhetsz, amennyi a csövön kifér, senki sem szakíthat félbe.
Így azzal, hogy végül író lettem, mindenki jól járt: a környezetem is megkönnyebbült, hogy végre egy kicsit csönd van, hiszen amíg írok, legalább beszélni nem tudok, és én is zavartalanul mesélhetem a történeteimet, ami az egyik legkedvesebb elfoglaltságom.
Nagyon szeretek ugyanis elmerülni a fantáziavilágomban (képzelheted, ennek hogy örültek annak idején a tanáraim…), felépíteni különféle világokat, majd azokat benépesíteni a magam alkotta figurákkal.
Amikor nem írok és nem is olvasok, akkor nagyon szeretek főzni (egyik kedvenc ételem a paradicsomszószos spagetti sok bazsalikommal és sajttal), világot látni, vagy sétálni a kutyámmal, Böbivel.
Ha állat lennék, akkor veréb szeretnék lenni, hogy együtt ugrálhassak, csivitelhessek a haverokkal, ha pedig zöldségként kellene újjászületnem, akkor mindenképp a krumplit néztem ki, mint jövőképet, mert a sokszínűen felhasználható burgonya valamilyen formáját biztosan mindenki szereti, akár nyomda, akár sült brunyó, vagy épp kolbászos-rakott verzióban.