Amióta orvosi utasításra figyelnem kell a vonalaimra, az algoritmus tesz róla, hogy azok lehetőleg úgy görbüljenek, mintha csak körzővel húzták volna őket. Különben miért hajigálna elém olyan cikkeket, mint például a „Csokitorta minden nap” című? Hiszen tudja, erre olyan vehemenciával kattintok, mint DPK-tag egy ígéretes Magyar Péter szexvideóra.
Tényleg, rettentően furdalta az oldalamat a kíváncsiság (végtére úgy is lehet fogyni, minden bizonnyal): mit tudhat a csokoládé torta, ami miatt a cikkben szereplő szakácskönyv szerzője teljesen éven keresztül minden áldott nap ezt fogyasztotta?
Képet is mellékeltek illusztrációnak a hölgyről, elébe menve a kérdéseimnek, így kiderül: az érintett szorgalommal beburkolt édességtől nem nőtt akkorára, mint egy ugrálóvár. Hogy a hajszíne a tortától lett fényes, meleg csokoládébarna vagy más trükkje van, az sajnos nem derült ki. A cikk azonban meggyőződött arról: ha létezik egészséges desszert, amit nyakló nélkül lehet enni, azt nekem is ki kell próbálnom!
Következő lépésként azonnal ráébredtem: aki ezt a tortát megsüti minden egyes nap, ahhoz teljesen jogosan mehet ki az adóhatóság. A mindenmentességnek ugyanis elég nagy ára van… de nem szeretnék kicsinyesnek tűnni.
Amúgy elég príma a cucc, ha megnyerem a lottót, lehet, én is mindennap ezt fogom csemegézni. Ha te épp most jutottál nagyobb örökséghez, akkor egyrészt gondolj drága egyetlen barátodra (azaz rám), másrészt késlekedés nélkül mondom is a receptet, hogy élvezkedhess!
260 gramm mandulalisztet összekevertem 30 gramm kakaóporral, egy kiskanál sütőporral, egy csipet szóval, három tojással és 200 gramm gesztenyemézzel (az eredeti recept juharszirupot és 235 grammot ír, de én egy jellem vagyok ). Ezt aztán sütőpapíros kapcsos tortaformába terítettem, és 25 perc alatt megsütöttem 180 fokon. Közben elkészítettem a csokoládékrémet: 60 gramm jó minőségű étcsokit beletördeltem 60 gramm felforrósított kókusztejbe, majd addig kevertem, amíg nem olvadt, aztán ráöntöttem a langyosodó torta tetejére. A süteményt én dekorációs céllal megszórtam még egy kis mandulaforgáccsal, majd fél órára hűtőbe dugtam, hogy megdermedjen rajta a krémet.
Ez nem az a típusú édesség, amit az ember suttyomban a szájába töm a hűtőajtó mögé bújva, mert elég tömény és ragacsos (amellett, hogy valóban isteni). Közvetlenül a fogyasztása után nem is tanácsos rávigyorogni senkire, mert úgy fogsz festeni, mint aki tátott szájjal és arccal előre beleesett a virágágyásba.
De tudod mit? Ez is nagyon jó az öregedésben: az ilyesmire is jó magasról lehet tojni. Csak mondd meg annak, aki firtatja: „Barna maszatos a szám? Ugyan, le van szarva!”
