A tavalyi thaiföldi vakációnk óta csodálattal vegyes értetlenkedéssel nézem azoknak az Ázsiában turistáskodó influenszereknek a fotóit, akik tipptopp néznek ki, a képek alapján frissek, üdék és illatosak.
Őszintén: fogalmam sincs, hogy csinálják.
A hőmérséklet nap közben 32-36 fok körül mozog, éjjel is legfeljebb 26-ra hűl vissza, a 75%-os páratartalom viszont gyilkos. Frissen lezuhanyozva ha kilépek az utcára, öt percen belül úgy nézek ki, mint aki túl van egy 65 órás vajúdáson, méghozzá hármasikrekkel. És ehhez még egy lépést sem kellett tennem. Ha mozgok is, attól úgy leizzadok, mintha a kádból pattantam volna elő, amikor csengetett a postás, és törölközés nélkül magamra kaptam valamit. A ruhám olyan csatakos, mintha elromlott volna a mosógép centrifugája: facsarni lehet belőle a verejtéket. Egyszóval: hiába a gondos készülődés, nagyon hamar lesz errefelé az ember ritka undorító, egy humán kompót, egy élve megpárolt húshalom, lassan, de biztosan szétrohadó letargikus porhüvely.
De tessék, hogy lásd, nem túlzok, íme három csodásan sikerült szelfink 5 kilométer biciklizés, 500 darab lépcső, illetve 3 kilométer dzsungel túra után.
Miközben a dzsungelban mászunk a kiépített úton felfelé, belegondolok, milyen lehetett itt caplatni az amerikai katonáknak teljes menetfelszerelésben (tudom, tudom, minek mentek oda… de akkor is), egy érthetetlen célú, 360 fokos háborúban, ahol sosem tudhatod, melyik pillanatban és honnan fognak rád támadni, fossá izzadva, az örökké zajos, rovaroktól hemzsegő erdőben, ahol ha épp nem a vietkongoktól kell rettegni, akkor is ott vannak a piócák, a szúnyogok, a tűzhangyák, és a mérges kígyók tömkelege, és ha nem a verejtékedbe fulladsz bele, akkor a monszun szüntelenül zuhogó esőjébe. Nem csodálom, hogy egyes egységeknél az emberek akár 80 százaléka is kemény drogfogyasztóvá vált, másképp talán nem is lehetett ezt kibírni.
Persze, én mit picsogok, ha már kellőképp szétfőttünk, vissza lehet menni a légkondis szállásra.
Apropó, légkondi: ez aztán abszolút új szintre emeli a termosztátos huzavonákat, és elmélyíti a párkapcsolati konfliktusokat. Kikapcsolni nem ajánlott (lásd fentebb a vajúdós hasonlatot), a kis szobákban úgy beállítani, hogy az mindenkinek jó legyen, lehetetlenség. Így az ágyon heverészve lezajló beszélgetéseink 99%-a a légkondi körül folyik.
“Feljebb nyomtad??!” “Lejjebb állítottad??!” “Nagyon jön a fejemre!” “Mekkora a fúvóerő?” “Megfagyok!” “Így nem tudok aludni…” “Ezt NAGYON NEHÉZ jól beállítani!” “Meg akarsz ölni?”
Tudom, tudom. #firstworldproblem