A másféléves kislány, Antontu első napjára indul az óvodába, a motoron várja a szüleit, miközben a nagypapa vigyáz rá. Nem nagyon van hozzá kedve, ilyenkor a szülők cukorkával veszik rá a gyerekeket, hogy mégiscsak elmenjenek oviba, suliba.
A közoktatás nincs ingyen, és nem is kötelező, fizetni kell a gyerekek étkezését, a füzeteket és az áramot is. Az anyukájának, Mu-nak annak idején azért kellett abbahagynia a gimnáziumi tanulást, mert a szülei nem tudták tovább finanszírozni a negyedévente 1.000.000 dongos tandíjat és a havi 700.000-es lakhatást Sapa városában. Ez így durván hangzik, úgy meg még inkább, ha tudod: egy millió helyi pénz mindössze 15.000 forint.
Mu, amióta megházasodott, idegenvezetőként dolgozik (a vietnámi nők helyzetéről írok majd bővebben), minden, amit angolul tud (ami jól érthető, folyékony és választékos), a turistáktól szedegette fel. Itt a kitörési lehetőség az angol vagy francia tudással kezdődik, mindenki másnak ott van a rizsföld megterhelő munkája.