Vadítóan sajtos nokedli frissen sült, roppanós hagymával a tetején - Recepttel

Vadítóan sajtos nokedli frissen sült, roppanós hagymával a tetején - Recepttel

A legkedvesebb comfort food-om mindezidáig a mac and cheese volt, ez a sajtban tocsogó, kívül ropogósra, belül puhára sült tésztaétel. Ám most úgy tűnik, letaszítottam a trónjáról a német verzióval.

A Käsespätzle Svábföldről, Németország dél-nyugati részéről származik, de igen népszerű Ausztriában és Svájcban is. Ha szereted a tojásos nokedlit, akkor ezért egyenesen rajongani fogsz!

400 gramm lisztet elkevertem 4 tojással, egy kiskanál sóval, körülbelül 200 mililiter vízzel, majd forró vízben nokedlit szaggattam belőle. (Én amúgy szaggatás előtt átkenem a nokedliszaggatót már a víz felett egy kis olajjal, abban a reményben, hogy úgy majd kevesebbet kell mosogatni.) Amikor feljönnek a nudlik a víz felszínére, kiszedegetem őket szűrővel.

Egy serpenyőben (amit később a sütőbe is be lehet tenni) megolvasztok öt evőkanál vajat, arra mennek a dundi nudlik, hagyom, hogy kissé lepiruljanak, majd ráöntök 400 mililiter tejszínt, 300 gramm reszelt ementáli sajtot, megszórom egy csipet szerecsendióval és pár tekerés frissen őrölt borssal, majd bedugom a sütőbe, hogy minden fenségesen összepiruljon.

Német sajtos nokedli

Amíg sült, vékonyan felkarikázok három nagyobb vöröshagymát, megforgatom paprikás lisztben, és oljaon ropogósra sütöm kb 6-8 perc alatt. Ezt szórom a sajtos nokedli tetejére, amikor megsült, de mehet rá még metélőhagyma is. Ha a hagymasütést szíved szerint kihagynád, nyugodtan tegyél rá bolti ropogós hagymát. A sajtos nokedli mellé jól csúszik a fejessaláta (rajta öntetnek: egy evőkanál mustár, egy kiskanál cukor vagy méz, só, bors, két kanál almaecet és két kanál olivaolaj összerázva), csemegeuborka, gyöngyhagyma, cékla… és persze egy korsó sör.

Käsespätzle

Ettél már Käsespätzle-t? Te is a rajongója vagy?

(Az ebédemet a Német Turisztikai Hivatal támogatta.)

Vissza a blogba

Hozzászólás írása