Szlovénia olyan, mint egy kincsesláda: nem kifejezetten nagy, viszont bőségesen akad benne minden olyan szép és jó, ami miatt érdemes ide ellátogatni. Jönnek is a turisták dögivel, a Bledi-tó (és már a mellette lévő Bohinji-tó) is nagyon népszerű kirándulási cél lett. De még mindig meg lehet találni a kevésbé felkapott részeket, főleg ilyenekből próbáltam neked most elhozni néhányat.
Első megállónk Ljubljana, ami persze rögtön szembemegy az imént meghatározott célommal, de sebaj, olyan szépséges a főváros, hogy kár kihagyni. Nem először járok itt, nagyon szeretem, hogy olyan kis kompakt. Mindösszesen szűk 300.000-en lakják, talán ezért is tud olyan klasszul működni. (Egész Szlovéniában élnek annyian, mint nálunk Budapesten: 2 millióan.)
Azt mondják, ez a szeretet városa, rájátszva a hangzására, mely nagyon hasonlít a ljubljena szóra, ami szeretettet jelent. És ha ehhez hozzáveszed, hogy a Slovenia szóban pedig benne van a love, a lelki füleiddel már bizonyára hallod is a romantikusan lágy zongorafutamokat!
A mesélő: Frigyes patkány
Az egyik legfontosabb nevezetessége a vár, amit még a 11. században építettek. A történelem viharai persze az eredeti koncepciót rendre újraírták, de hogy hogyan és miért, annak elmesélését rábíznám Frigyes patkányra. Ő az a rajzfilmfigura, aki a várban lévő moziban egy immerzív élmény keretében röviden, de igen szórakoztatóan, 3D-ben előadja az elmúlt évszázadok eseményeit, miközben hol a széked rázkódik, hol eső hull rád (nyugi, azért elázni nem fogsz). Mindenkinek ajánlom, de gyerekekkel kötelező!
A ljubljanai vár (amit oázisnak is hívnak a város felett) egész évben tartogat élményeket, ősszel borfesztivál, télen karácsonyi vásár, és muszáj felmenni a toronyba is, hogy megcsodáld a kilátást. Ha nincs kedved fel-le caplatni, siklóval lerövidítheted az utat.
Dőzs a folyó két partján
A várost keresztülszeli a Ljubljanica folyó, ami mindössze 41 kilométer hosszú, mégis hétszer változtat nevet az útja során. Na erre varrjál gombot, Prince, vagyis TAFKAP!
A Ljubljanica (ahogy a városi szakaszon ismerik) két oldalán éttermek és kávézók vannak szép számmal, meg persze kirakodóvásár, ahol bájosan keverednek egymással a kézműves termékek, és a 3D-s nyomtatott sárkányok – e lény ugyanis a város jelképe.
Ljubljana legszebbjének nyilvánított hidat is négy sárkány őrzi: a szecessziós Zmajski Most 1901-ben épült, az apropó Ferenc József trónra kerülésének 40. évfordulója volt. A neve is ez lett volna: I. Ferenc József Jubileumi Híd… csak hát a négy sárkány miatt a Sárkány-híd annyira adta magát, hogy mindenki úgy hívta (vagy hídta…), így 1919-ben hivatalosan is átkeresztelték.
A történet szerint a mocsaras vidéken élő sárkány elszökött, hogy az emberekkel legyen, akiket nagyon szeretett… aztán kővé vált. Hogy ne legyen egyedül, került mellé még három kősárkány. Azt mondják, ha szűz lány halad át a hídon, az originál megcsóválja a farkát – ezt sajnos nem állt módomban tesztelni.
A Sárkány-hidat egyébként a helyiek anyós hídnak is hívják… hát én nagyon remélem, hogy az anyósviccek kikopnak idővel, no meg a szőke nős poénok is.
A belváros jelentős része sétálóutcákból áll – a cél pedig e terület további növelése. Ha nagyon ki vagy fáradva, vagy sietnél, akkor nyugodtan szállj be a Kavalir feliratú kocsikba. Ezek ingyenesek, de persze ez nem jelenti azt, hogy a sofőr nem örül egy kis borravalónak.
Ne csak nézzünk, együnk is!
A város legjobb fagylaltozója, legalábbis az idegenvezetőm, Andreja szerint a Vigò, ahol reggel fél tíz és este tizenegy között nyalhatod a termetes gömböket. Egy gombóc 3,2 euró, de cserébe valóban elég nagy.
A másik helyi nevezetesség a Kranjska klobasa, azaz a krajnai kolbász, amit az árulkodó nevű Klobasarna helyen tehetsz magadévá. Nehéz eltéveszteni, a cégér egy pár gigászi kolbász.
Mindig ígéretes, ha sok helyi tömegel valahol, úgyhogy a népítélet alapján merem ajánlani Burek Olimpiját, ami 1979 óta árusítja a kiadós fogást: a vékony tésztába darált hús, sajt vagy alma kerül.
Ha kényeztetnéd magad, akkor csüccs be a Gostilna na Gradu étterembe, ami 2020-24 között Michelin Bib Gourmand díjas volt, ’25-ben Michelin által ajánlott étterem volt, a Falstaff étteremkalauzban pedig két villát kapott. De ami a lényeg: megkóstoltam, így kiadhattam neki a Borcsa-approved pecsétet is! A négyfogásos kóstolómenü 49 euró (17 800 forint), az ötfogásos húszezer forint, a hat pedig 23 000, ami fine dining éttermek között kifejezetten olcsó.
Vagy ott van a Michelin-csillagos Ana Roš ljubjanai étterme, a JAZ, amit ha jutányosan kóstolnál, az ebédmenüt javasolom hétköznap: két fogás 28, négy fogás 43 euró, vagy nyomhatsz egy kiadós reggelit 7 és fél 11 között 30 euróért per fő. Ha viszont vacsorázol, akkor semmiképp ne hagyd ki a thinly sliced english roast beef nevezetű meleg előételt, 21 euró, de olyan finom, hogy örökre beépül a magmemóriába. A főételként kínált őzfi pedig olyan friss, hogy szerintem két öltés, és újra tud járni.
Ana Roš világhírű séf, a hiperlokális konyha elkötelezett híve, aki teljesen autodidakta módon tanult meg főzni, és nem követ semmilyen kulináris stílust; főzésében a környezete tükröződik, amelyet a Soča-szurdok alakított ki – mutatkozik be az étterme ismertetőjében. A JAZ-be csak úgy lehet belépni, ha előtte a fa xilofonon játszol egyet. Így viszont én, aki a bejárat mellett ültem, rendkívül jól szórakoztam az éhes vendégsereg időnkénti kétségbeesett klimpírozásán.
Kiköpött Toszkána, mínusz a tömeg
Bár több ízben jártam Szlovéniában, a varázslatosan szép Vipava-völgy eddig totál kimaradt. Másoknak is, ezért is egy gyönyörűség: alig vannak turisták, és ez csodálatos. Tényleg, tiszta Olaszország-vibe, mínusz a tömeg. Körbe hegyek, a levegőt harapni lehet, mindenütt szőlőültetvények, ami persze egyet jelent a remek borfelhozatallal. Nyaranta a pincék nyitva állnak a nagyközönség előtt is, ha kóstolnál, nem fognak elhajtani. Temérdek kastély, bűbájos kis falvak, és isteni sonkák, amiket állítólag a szél szárít ilyen finomra. A völgyben van, hogy 200 kilométer per órás cúg ráncigálja meg az ember lelkét és kócolja a frizuráját, a Burja (avagy: Bora) cserébe a felhőket is elkergeti, így e völgy Szlovénia legnaposabb része. Hó sincs nagyon, azt mondják, errefelé a havat nem centiben, hanem percekben mérik.
Szállodák helyett is inkább butik hotelek vannak, sok minden szolgálja azt a célt, hogy lehetőleg ne árasszák el a turisták a vidéket – ahogy az történt a két festői szlovén tó esetében.
Érdemes befizetni egy vezetett bringás túrára, a feneked alá elektromos biciklit kapsz, amivel cseppet sem kihívás fel-le tekeregni az álomszép vidéken. És így legalább lelkiismeret-furdalás nélkül mélyesztheted a fogadat a helyi kulináris csodákba. Szívből ajánlom a Gustl nevezetű éttermet (Vipava, Ulica Ivana Ščeka 6), amelynek egészen kivételes a konyhája, bár ők is inkább a fine dining irányt képviselik.
Ha izgalmas helyi fogást ennél, keress mindenképp štrukljit! Strukli: már a neve is olyan kajla és aranyos, hogy ha lenne kutyám, így nevezném el. Ahány ház, annyi strukli, van édes és sós verzió, de nagyjából ezt takarja: tésztába tekert dió/alma/túró, amit rendszerint gőzben főznek.
A helyi túravezetőm szerint ők hagyományosan mind csempészek, ha te is kipróbálnád magadat, vajon mennyire tehetségesen vered át a határőröket, akkor találtam Nova Goricában egy Smuggle Tourt, 39 euróért (gyerekeknek 17) megemelheted az adrenalinszintedet. Viccesnek hangzik, én meg eléggé vonzódom minden szórakoztató hülyeség iránt.
És hogy ez helyileg hol van? A guide ezt is elmagyarázza: Szlovénia egy tyúkra emlékeztet, ahol most vagyunk, ott jön ki a tojás. És tényleg.
Rezervátum, ahol zenbe kerülsz (avagy: ReZENvátum)
A napokban Terme Dobrnába is ellátogattam, aminek a gyógyfürdő-hagyománya egészen 1403-ig nyúlik vissza. Azaz: már bő hatszáz éve űzik a locsipocsit, nyilván értenek hozzá. A gyógyvíz mindent is kikúrál, úgyhogy a szállodakomplexum vendégserege főleg idősebbekből áll.
Ám vannak olyan apartmanok és házak is a területen, amik a fiatalabb korosztályt célozzák meg, például az a kétfős, kétszintes verzió, ahol saját szauna és gyógyvizes dézsa is rendelkezésre áll, két főre 199 euróért éjszakánként.
A területen több igen klassz étterem van, meg egy gyógyvizes kút, ami még diadalmas zenét is produkál, dicsőségesen lehet megittasodni egészséggel.
Egyébként itt, a Terme Dobrnában szállt meg állítólag Karl May és Sophia Loren is… na nem egy szobában! Már csak azért sem, mert pár évtizeddel lecsúsztak egymásról.
Az ősfás park a békesség szigete, de maga a falu sem az, ahol szívrohamot fogsz kapni az izgalmaktól, és ezt most a legpozitívabb értelemben mondom. Az ember tényleg érzi, hogy lecsillapodik a stresszes hétköznapoktól felborzolt idegrendszere, ahogy belesimul a békés környezetbe.
Két úszkálás között wellnesskezeléseken vehetsz részt, de van jógaóra és fasimogatás is. Én ezt az utóbbit próbáltam ki (kiegészítve egy légzőgyakorlat-sorozattal), de sajnos ahogy támasztottam a híresen erős energiaponton álló ősfenyőt, csak nem bírtam kiverni a fejemből a magyar mesét, amin felnőttünk, így egyre azt vártam, mikor jön Lúdas Matyi, hogy elfenekeljen. De aki nálam egy fokkal spirituálisabb (ami nem egy magas léc), az biztosan élvezni fogja.
Ha pedig a környéket is bejárnád, Terme Dobrnát körbeveszi az erdő, túrázhatsz orrvérzésig, vagy ott a Pekel-barlang, avagy barátainak csak: a Pokol barlangja, amit azért hívnak így, mert a bejárat feletti bemélyedésekből az, aki csillagos ötössel végzett a Rorschach-teszten, láthatja magát Belzebubot. Fél óra autózással pedig ott a Velenje- és Šalek tavak.
Maribor, ahová a napsütés is nyaralni jár
Végül kerüljön fel szlovén utazásomra a korona egy kiadós Mariborozással. Ez a város a szívem csücske, és nemcsak azért, mert még sosem tudtam úgy ellátogatni ide, hogy ne sütött volna hétágra a nap. Már az önmagában kisimítja az embert, ha végigsétál a folyóparton, iszik egy kávét, beugrik a termelői piacra, ahol minden nap reggel hét és délután egy között aranyos nénik, bácsik kínálgatják a portékáikat.
Rögtön a piac mellett van az UGM, a város Szépművészetije, ahol még pont elcsíptem egy kiállítást 70 év gyűjteményéből. Állati klasszul festenek egymás mellett a különféle stílusú képek, nagyon bátornak és látványosnak találtam ezt a megközelítést, amellett jó pár kedvencet avattam. De a fő favorit Nikolaj Pirnat Anya és gyermeke (1928) volt.
Mondhatom: törzshelyünk Zsolttal a La Pizzeria, volt, hogy kifejezetten emiatt gurultunk erre, amikor épp valahonnan kavarogtunk hazafelé. Egy pizza 45 centi széles, amihez kapsz egy gigászi szabászollót. Igen, az íze is finom, nemcsak a mohóság beszél belőlem!
A Nana lett most a másik, ahová még vissza szeretnék térni, parádés! A sütőtök-krémlevest talpas pohárba kaptam, a struklis marha is fenséges volt, de a császármorzsájuk… hát arról ódékat tudok zengeni.
A másik a FUDO (Food, Love and You) egy sallangmentes tökély. Családi vállalkozás, ami épp olyan, mint az asztalunkhoz érkező korombeli hölgy: kedves, profi, őszinte. Nem akar csicsázni, azt kapsz, amit ígér, de az tökéletes és gyönyörű, szezonális és helyi.
Maribor egy „negyedórás” város, 15 perc alatt bárhova odaérsz gyalog, könnyű bejárni. Ám én mégis ajánlanék hozzá egy igen szórakoztató és tökéletes angolsággal beszélő vezetőt: Jure Golež öltönyben, cilinderben, csokornyakkendőben és bomba humorral fog téged körbekalauzolni a városban.
Maribor mindössze három óra Budapesttől kocsival, úgyhogy abszolút megérős eljönni egy hétvégére.
