Ehhez pedig fegyverként vetem be a legfrissebb könyvemet.
Hadd áruljam e rögtön az előételnél a titkot: A legrövidebb út a nők szívéhez (legalábbis sokunknál) igenis egy jó ételen keresztül vezet. (Persze bókok is jöhetnek mellé, az nem fog ártani.)
Szentül hiszem, hogy minden fontos ételnek mély érzelmi töltete és különleges története van, az új, felnőtteknek szóló novelláskötetemben pedig még ennél is mélyebbre ások, miközben a kedvenc receptjeimet is megosztom: mik azok az okok, amiért eszünk és etetünk?
Az első gasztroegypercesem a világjárvány kezdetén született, amikor épp lila színű burgonyából készítettem szorongás-elmulasztó gnocchit, miközben a gyerekeim egyre azt tudakolták, amire akkor a legéleselméjűbb járványügyi szakértő sem tudta volna a választ: mikor lesz már ennek az egész rémálomnak vége? Így írtam meg a szegény asszony történetét, akinek annyira halvány lila dunsztja sincs arról, mit hoz majd a jövő, hogy még az ebéd is belilul tőle.
A kötetben található 63 gasztroegyperces három év termése. Néha a történetek születnek meg először, és ahhoz keresek egy ételt: ilyen a más helyett hízó kutya meséje, amihez gránátalmás kacsamáj került. Máskor pedig épp fordítva: az élet értelmét mindenféle küzdelmeken áthágva kutató ember meséjéhez egyértelműen az olasz házi tészta receptje dukált. (De hát legyünk csak őszinték magunkkal, az élet egyik értelme mindenképp a szénhidrát!)
Egyébként már egész kiskoromtól fogva élénk érdeklődést tanúsítottam az étkezés iránt, az első receptemet óvodában kértem el a dadustól, annyira ízlett ugyanis a mákosguba, hogy feltétlenül el akartam otthon készíteni. Mivel azonban még csak négyéves voltam, és ebből kifolyólag igen korlátozott volt a konyhai rutinom, az elkészítés bizonyos lépései sajnos kipotyogtak hazáig a fejemből. De a nagypapám így is buzgón belapátolta a tejben úszkáló, mákkal megszórt, sütőt soha nem látott kiflikarikákat. Annyira cuki! És ezzel egy füst alatt ő lett az én legelső odaadó kosztosom.
Azóta is töretlenül gyűjtögetem a recepteket, ötleteket, jártamban, keltemben inspirálódok, de a külföldi utazásaim is jelentős mértékben szólnak az új ízek, ételek megkóstolásáról. A legrövidebb út a nők szívéhez című könyvemben ezért ugyanúgy megtalálhatók egzotikusabb fogások - karfiol curry, fűszeres maláj leves, vagy indonéz gado-gado saláta, - mint az örökölt családi receptek - a nagymamám barackos gombóca és az anyukám megúszós pogácsája - természetesen a hozzájuk passzoló gasztroegypercessel körítve.
A receptek java része egyáltalán nem bonyolult, akár kezdők is szerencsét próbálhatnak velük (a pácolt gyömbéres paradicsom például minimális erőbefektetéssel elért maximális siker), de ha valaki már otthonosan mozog a konyhában, és szívesen kipróbál új, izgalmasabb ízeket, annak sem kell csalódnia, a paszternákos ragacsos karamelltorta garantáltan elcsavarja a fejét.
A történetek velősek, csattanósak, és rövidek, pont annyi ideig tart az elolvasásuk, amíg felforr a víz a fazékban, vagy elkészül a tökéletes lágytojás. És hogy honnan jönnek, mi ihleti őket? Egy utcán elcsípet mondat, egy házaspár vitája a boltban a zöldségespult mellett, de például Ödön, a nyugdíjas kém novellája a bicikli két váltóján található számokból született.
A gasztoegyperceseket az évek során rendszeresen posztoltam a receptekkel együtt a Facebook oldalamra, amikre gyakran érkezett a következő tartalmú komment:
„Nem is tudom, melyik tetszik jobban: a recept vagy a történet.”
De talán nem is kell választani, hadd menjenek így együtt, kéz a kézben, társakként az életben, akár a csirkepaprikás és a rezegős nokedli.
