Az a jó a vírusszerűen terjedű videókkal, hogy nagy esély van rá: a gyerekeim és én időnként ugyanazokat a marhaságokat nézzük a telefonjainkon.
Így esett, hogy amikor nyálcsorgatva már másra sem tudtam gondolni napok óta, mint az Instán látott kétszer sütött lasagnára, amit egy New York-i étteremben szolgálnak fel (természetesen a jól csengő „lasagna della nonna”, azaz a nagymama lasagnája néven), majd mindezt megpendítettem a kisfiamnak, azonnal tudta, hogy mire gondolok.
-Jaja, láttam. Az tényleg baró.
Nekem pedig több se kellett, már álltam is neki házi tésztát gyúrni - amit hidd el, sokkal könnyebb elkészíteni, mint elsőre tűnik, és így nem csak jóval olcsóbb lesz az étel (az egész tepsihez 5 tojást és fél kiló lisztet használtam el), de a frissen készült pasta annyival, de annyival finomabb, hogy azt el sem lehet mondani. Lasagna készítéséhez meg egyenesen adja magát, hogy ne száraz bolti, hanem friss tésztával dolgozz, hiszen így szépen össze lehet szabni az edény méretére a darabkákat, és nem kell bénázni a kemény lapok tördelésével.
De látod, már akadnak is össze a gondolataim (biztos befolyt az agyamba is a nyálam), mert az egész hacacárét a bolognai ragu készítésével kell kezdeni, azt ugyanis addig kell rotyogtatni, amíg nem szégyelli az ember. Két-három-négy óra simán belefér, és közben lehet arról álmodozni párás szemmel, hogy milyen csuda jó dolgod lesz, amikor elkészül, és belenyomhatod a villádat az első falatba. Én azt a ragu receptet használom, amit pár évvel ezelőtt tanultam egy főzőkurzuson a firenzei központi piacon (barátainak csak Il Mercato Centrale Firenze), ami úgy van dugig a húson kívül zöldségekkel, majd hosszan krémesre főzve, hogy nem tudok belőle annyit csinálni, ami ne fogyna el szemtelenül rövid idő alatt. (Ha kíváncsi vagy a receptre, azt megtalálod A legrövidebb út a nők szívéhez című gasztroegyperces novelláskötetemben - egy igazi rohadék férj történetével karöltve. Komolyan mondom, az a csávó egy igazi genya!)
A New York-i étteremben a friss tésztát először külön-külön megfőzik, majd jeges vízbe teszik (nyugi, kerék alá, meg sós kútba már nem vetik), de megmondom őszintén, én úgy éreztem, van elég púp a hátamon, meg felfordulás már így is a konyhámban, a frissen gyúrt tészta meg bőven megfő a szószban, amíg a sütőben ücsörög, szóval ezt a lépést kihagytam.
Helyette főztem egy jó vajas, szerecsendióval megillatosított besamel mártást, majd amikor olyan krémes lett a húsos ragu, mint egy minőségi arcpakolás, elkezdtem összeállítani az olasz gyönyörűséget.
Alulra ment egy kevés a ragu levéből, arra egy réteg hatos vékonyságúra nyújtott tészta, majd ragu, besamel, reszelt parmezán, újabb tészta, ragu, besamel, parmezán, tészta… és sajnos itt fel is értem az edényem tetejére, úgyhogy befezeztem egy tésztára kent besamel-parmezán réteggel, majd bedugtam 40 percre a sütőbe. A New York-i eredeti recept szerint még rá illik küldeni erre plusz kettő húsos, tésztás, besameles, parmezános réteget, szabályos talján Godzillát kreálva a fogásból.
Amikor elkészült a lasagna alap, akkor jött a medzsik, ami még magasabb regiszterekbe lendíti a már így is parádés fogást.
Építész szüleimre gondolva szépen kinyestem egy precíz kockaszeletet a lasagnából, azt csinos tálra tettem, nyakon öntöttem tejszínes, oregánós, fokhagymás paradicsomszósszal, gazdagon megszórtam parmezánnal (mert majd épp magamon fogok spórolni, mi?), és visszadugtam a sütőbe még húsz percre, amíg rá nem pirult a sajt a tésztahalom tetejére.
És azt kell, hogy mondjam: a végeredmény minden fáradtságért kárpótolt. Egész biztos vagyok benne, hogy ezentúl csak így, duplán sütve készítek lasagnát, New York-i sztilóban, végtére is egyszer élünk, akkor már élvezzük ki minden pillanatát, amíg lehet.
De ha a kisfiam álláspontjára is kíváncsi vagy (aki hat évesen amúgy étteremkritikusnak készült, szóval tud):
„Fasza volt. Fullos.”
Én meg odaképzeltem e lényegretörő vélemény mellé az öt csillagot is.
1 hozzászólás
Igen nagyon rendben levő recept!