Ősmozdony Ha azt mondom, lajhár, minden bizonnyal azonnal egy végtelenül belassult állat jut eszedbe, netán, ha animációművelt is vagy, nemcsak animal-, akkor beugorhat (mármint: bevonszolódhat) a Zootropolis okmányirodájának ólmoskezű alkalmazottja is. Az igazság valóban ez: a lajhárok igen megfontoltak. Vagy úgy is mondhatjuk: a túlélésük záloga a higgadtság. A maximális sebességük 2,4 km/óra, de ezt az iramot kizárólag életveszélyben és rövid ideig tudják produkálni. Ma már csak hét lajhárfajta lebzsel a világon, ám régesrég ennél sokkalta gazdagabb volt a szortiment! Volt vízi verzió, páncélos bőrű kiadás, de hat méter magas megalajhár is. Ez utóbbiból fejlődtek ki a MÁV vonatok. Fekvenyomó géniusz Ezzel együtt hiba lenne a lajhárt alábecsülni, netán lenézni. Csak egy becsicskító infó: ez az állat születése pillanatától fogva képes fél kézzel felemelni a teljes testsúlyát! Na jó, még egy: annyira erős, hogy hiába próbálja őt a jaguár letépni a fáról (azaz: leragadozni), nem fog sikerrel járni, mintha csak pillanatragasztóval lenne majmunk odarögzítve (vagyis: odaragadozva). Ráadásul spéci izomrendszerének hála extrém hosszú ideig képes fejjel lefele lógni anélkül, hogy kifáradna az attrakcióban. Teszi mindezt úgy, hogy az izomtömege egyébként 30 százalékkal kisebb, mint egy ugyanakkorka emlősé. Azt azért el kell mondanom: nagyjából heti egyszer le szokott potyogni a fáról. Amikor például két hím összeverekszik egy nőstényért (természetesen azt is lassított felvételben teszik), akkor az a cél, hogy a konkurenciát lepöcköljék az útból. Szerencsére azonban úgy van a lajhár megdizájnolva, hogy akkor sem lesz baja, ha 30 méterről hull alá. Mint egy őszi falevél! Szemérmes perszóna Ami a kakkantást illeti, a lajhár olyan, mint a szépasszony, aki az első víkendjét tölti az udvarlója garzonjában. Egy komplett hétig nem megy tojni. Ahh, kérem, ő, az úrinő ilyeneket nem is szokott! Hetente egyszer azért suttyomban lemászik a földre, gödröt ás, és abba rotyizik bele, majd iszkol is vissza a fára, mint akinek köze nincs a gigantikus barna rakáshoz. E módszerrel aztán akár a testsúlya harmadától is képes megszabadulni – mondjuk én is letagadnék egy akkora szarkupacot, az fix. Persze, könnyű neki nem állandóan a vécére rohangászni, mert nemcsak ő, de az emésztése is kegyetlenül lassú. Egy levelet egy teljes hónapon keresztül emészt. Na most képzeld el, hogy jól becsípősözöl, ám mire másodszorra is megkínozna a csili, te már rég el is felejtetted, mit pusztítottál be a hat sör mellé múlt hónapban. Kétéltű busz Teljesen színvak, erős nappali fényben pedig egy kukkot sem lát. Cserébe viszont remek szaglása van, csodálatos a térbeli memóriája, és kiválóan úszik. Sőt, ami azt illeti, gyorsabban úszik, mint ahogy fára mászik. Ebben az is segít neki, hogy a sok növénytől fel van puffadva a kis pocakja, a gázoknak köszönhetően könnyedén fennmarad a víz felszínén. Mint egy szőrös gumimatrac! A háromujjú lajhárnak ráadásul két nyakcsigolyával többje van, mint bármely más emlősnek, így akár 270°-kal el tudja fordítani a kis buksiját, úgyhogy nem gond az orrát a víz felett tartani tempózás közben. Lassan járj, tovább élsz! Érdekes módon a tudósoknak fogalma sincs, mennyi ideig él egy lajhár. A fogságban legtovább élő egyed, egy bizonyos Jan, 54 évet húzott le egy német állatkertben, ám ez nem annyira mérvadó, ugyanis a lajhár nem nagyon bírja a fogságot. Így feltételezhető, hogy természetes közegében igazán matuzsálemi kort képes megélni. Sosincs egyedül A lajhár valójában egy komplett városállam. A bundájában nemcsak zöld algák és gombák élnek nagy vígan, de még egy csomó rovar, egyszerre akár 950 lepke és bogár is! Azért ne fogjon el nagyon a sárga irigység! A te arcodon például négyzetcentinként akár tíz szőrtüszőatka is éldegél nagy vígan, e pókszabású élőlények ráadásul ott is szexelnek… erre gondolj legközelebb, amikor tükörbe nézel. Szívesen! Kép: David Gomez/Unsplash, Javier Mazzeo/Unsplash