Abban a pillanatban, hogy becsúsztatta mindkét kezét az UV-lámpa alá, a táskája mélyén megszólalt a telefonja. Vajon ki keresheti? Métisz idegesen megrebbenő pillantását a manikűrös azonnal észrevette. – Kivegyem? – kérdezte ügybuzgón. – Hagyd csak. Majd visszahívom – felelte Métisz, ám a hangszíne és a feszült arca éles ellentétben állt a kijelentésével. De mintha a telefon is próbára akarta volna tenni a türelmét most, hogy oda volt szögezve a lámpák alá a frissen festett körmeivel. A készülék két csöngetés után elhallgatott, ám fél perccel később pittyenés jelezte: üzenete érkezett. Ki a bánat lehetett? A kozmetika tükrös falain ezernyi, fokozatosan zsugorodó Métisz futott a végtelenbe, ám mindegyiknek egyformán össze volt ráncolt szemöldöke. Biztosan csak az édesanyja kereste, simult ki az ábrázata. Megkönnyebbülten nyújtotta oda a jobb kezét a manikűrösnek, aki egy újabb réteget készült felvinni a gyöngyházfényű lakkból. Még egy bátor mosolyra is telt Métisztől, ám ekkor beléhasított a felismerés: az anyukája nem tenné le két csörgés után. Erre mérget venne: a drága mama roppant erőszakos teremtés volt világ életében, mindig elérte, amit akart, legyen az egy jegy a teltházas darabra, egy soron kívüli orvosi időpont vagy az egész piacon elérhetetlen fácán karácsonykor. Gátlástalanul átgyalogolt pénztárosokon, középvezetőkön, telefonos ügyintézőkön, henteseken, miközben rikácsoló hangon követelte a vélt jussát. Nem, nem, biztos nem a mama telefonált, hiszen ő garantáltan nem adná nyolc csörgés alá – bár ezt a terheléses tesztet Métisz eddig még nem merte kipróbálni. Arról is meg volt győződve, hogy az édesanyja SMS írásával sem bajlódna soha. Akkor csak a barátnője lehetett. Nyilván a babsaláta receptje miatt kereste. Métisz dühösen nyújtotta oda a bal kezét is lakkozásra. Ica egyszerűen megőrjítette a nemtörődömségével! Hányszor kérte, hogy ne szóban mondja el a hozzávalókat, mert ő képtelen csak hallomás alapján megjegyezni őket! Nem mindenki olyan, mint Ica, akit eltart a férje, így egész nap semmi tennivalója nincs a főzőcskézésen kívül. Persze, úgy könnyű az összes agysejtjét a konyhai elfoglaltságok szolgálatába állítani. Métisznek azonban a pár összetevős fogásokon kívül bőven adódik más, jóval komplexebb kihívás és feladat is az életében. Métiszt most már igazán elfogta a pulykaméreg. Csak nem volt képes az az üresfejű Ica SMS-ben elküldeni a receptet?! Nem, mégsem az az idétlen nőszemély kereshette… Ica épp a múltkor panaszkodott, hogy nem lát már rendesen, ahhoz meg túlságosan hiú, hogy átállítsa a betűket a telefonján nagyobb méretre. Akkor csak az unokahúga lehetett – ötlött eszébe, miközben az UV-lámpa visszaszámlálóját a manikűrös 30-ról 60 másodpercre állította a végső rögzítéshez. Borsika. Hát persze. Épp ideje volt, hogy visszaszóljon a kávézással kapcsolatban. Már hónapok óta kergették egymást, de a lány mintha direkt mindig akkor hívná, amikor tudja, hogy nem fogja felvenni, mert órája van. Pedig mindig elmondja: kedd, szerda és péntek délelőtt hímzést tanít a kerületi művelődési házban, ha a feje tetejére áll, akkor sem fogja tudni felvenni. Nem is lenne ildomos a tanítványaival szemben. Borsikának azonban úgy tűnik, az információ egyik fülén be, a másikon ki. Megcsörgeti, aztán újabb hetekre eltűnik. Olyan, mint az anyja, az is megbízhatatlan volt világ életében. Hát hogy legyen ő így gondos nagynénje annak a szerencsétlen árvának, ha képtelenség vele szót érteni?! Métisz hirtelen támadt bosszúsága azonban a másodperc törtrésze alatt váltott mardosó, kétségbeesett rettegésbe. Biztosan nem Borsika volt, aki kereste. Hanem a szomszédja. Csak ő lehetett! Ó, hogy milyen balga volt! És tessék, most itt a baj! Tudta… Érezte, hogy gond lesz! Hogy miért is nem ment vissza a lépcsőházból, hogy ellenőrizze a tűzhelyet, valóban elzárta-e? Az embernek mindig hallgatnia kell a megérzéseire! Most ezért lesz földönfutó, mert hiába figyelmeztette őt a hatodik érzéke, nem figyelt rá. Ostoba módon elhessegette! Igen, kizárólag ez lehet a hívás oka: elfelejtette elzárni a gázt a paprikás csirke alatt. Métisz érezte, hogy a torkát összeszorítja a félelem. A lángok a huzat miatt belekaphattak a függönybe. Épp elég hírt olvasott az ügyben, hogy tudja: pár perc is elég, hogy kiégjen egy lakás, és egy komplett élet legyen semmissé! Nincstelenné váltam, nézett bele a szemben lévő tükörbe. Egy senkivé. Már épp elképzelte, ahogy hivatalokban, rokonoknál, ismerősöknél kilincsel egy kis támogatásért, a sok nehézség miatt karcsúvá vált testtel… ...amikor eszébe ötlött: nem túl valószínű, hogy egy ekkora balszerencse esetén a szomszédja leteszi két csörgés után, majd küld egy üzenetet. Nem, ha kigyulladt volna a lakás, egész biztos, hogy kitartóbban hívná. A manikűrös felpillantott, és bár nem teljesen értette, viszonozta Métisz megkönnyebbült mosolyát. „Az is lehet…” – jutott eszébe hirtelen Métisznek a múltkori találkozás a buszon. Még egy kissé bele is pirult. Mondjuk… nem volt teljesen igazi találkozás, hiszen csak ő szúrta ki a férfit, az túlságosan bele volt feledkezve a könyvébe ahhoz, hogy észrevegye őt. Ó, te jóságos ég… És ha tényleg Károly volt az? Métisz gyomrában milliónyi pillangó kezdett verdesni a szárnyával. Károly, ifjúkora nagy szerelme. Hiába mondta a mama, hogy hozzá sokkal jobb parti való, akkor is ostobaság volt vele szakítania. Erre másnap döbbent rá, de akkor már késő volt. Amikor meglátta a 86-oson, úgy érezte, a sors küldte az útjába ismét. A Végzet, aminek tudnia kell: még tartozik Métisznek a szerelmi boldogsággal. Olyan nincs, hogy az kimaradjon az ő életéből! Károly miatt direkt fent maradt a buszon még három megállót (többet képtelenség lett volna, mert akkor nem ér haza a kedvenc rádiójátéka kezdetére). A szíve mélyén abban reménykedett, hogy a férfi felnéz, megpillantja, beléhasít a felismerés… aztán ásó, kapa, nagyharang. Károlyt azonban túlságosan magába szippantotta a regénye, Métisz pedig hiába szugerálta a kopaszodó homlokát. Utólag visszagondolva még az is lehet, hogy az az illető mégsem Károly volt. Végtére is eltelt vagy négy évtized, amióta nem találkoztak. Húszéves suhanc volt, amikor utoljára beszéltek egymással. Nem. Még ha Károly is volt a könyves fickó a buszon, azért arra kicsi az esély, hogy épp ő hívja. Vagy ha mégis… akkor elég goromba dolog tőle két csörgés után letenni, majd üzenetet küldeni, hogy hívja vissza. Őt csak ne ugráltassa senki! Még Károly se! Aha! Megvan! Hogy ez nem jutott azonnal az eszébe! Csak a polgármester lehetett, aki hívta, senki más! Végre! Ez az! Métisz szemében diadalittas fény ragyogott. A társasházuk udvarán lévő játszótér, pontosabban az ott randalírozó gyerekek egész egyszerűen megőrjítették. És nem csak őt, a ház több idős lakóját is, ebben egészen biztos volt. Hát miért nem lehet csendesebben ugrálni? Némán fogócskázni? Hiszen úgy még izgalmasabb is a játék. Miért kell torkuk szakadtából üvölteni, mint a fába szorult férgeknek, miközben mászókáznak? Ezek szerint végre eljutott a könyörgő üzenete a polgármesternek: azonnali hatállyal szüntesse meg a játszóteret a házuk udvarán! Végtére is, bordélyházat sem építenek a templom mellé, meg italmérést az óvodák szomszédságába! Egy olyan épület ölelésébe, ami tele van idősebb emberekkel, gyalázatos bűntett játszóteret rakni! Az ügyben évekig bombázta az előző polgármestert, azt a lompos nőszemélyt, de hát az egy igazi tutyi-mutyi volt, különös hangsúllyal a szó második felére, ahogy arra igyekezett mindenki figyelmét felhívni Métisz. Nem csoda, hogy nem tett semmit, amikor mögötte állt a nagycsaládos lobbi. Na de ez az új! Ez férfi a talpán. Ezen látszik, hogy bármit képes elintézni. És tessék. Csak három levelébe tellett, és máris intézkedik. A kis korcsok majd mehetnek máshová óbégatni! Úgy kell nekik. Métiszt úgy felvillanyozta ez a kilátás, hogy szokásától eltérően még borravalót is adott a manikűrösének. Megbeszélték a következő időpontot, ő pedig végre valahára előhalászhatta a telefonját a táska belső zsebéből. Egy nem fogadott hívást mutatott a kijelző és egy üzenetet a közös képviselőtől. „Elnézést, nem Önt akartam hívni, véletlen volt!” Ica babsalátája Szia, Métikém! SMS-ben küldöm, ahogy kérted. Íme a hozzávalók: 2 konzerv feketebab (de fehér is jó), aminek a lecsöpögtetett tartalmát kis olívaolajon sóval, borssal, kurkumával és római köménnyel megfőzöm-sütöm. Mehet bele csili is, az uram nagyon szereti. 70 dkg paradicsom összevágva 1 kígyóuborka, összevágva 3 szép kápia, összevágva 2 puha avokádó, összevágva 1 lilahagyma, felszeletelve Aztán az egészet szépen összeforgatod és kész. Mi még tettünk rá kockára vágott és megsütött tofut, de azt elhagyhatod. Az uram kenyérrel ette, én fogyózom, meg különben is egy jellem vagyok. Puszillak, drága! Kiemelt kép: Alexa/Pixabay
