Kissé elmaradva, de törve nem: szeptember 26-án ünnepeltük a kazuár világnapját! Azt kérdezed, mi fán terem a kazuár, ez a gigantikus pulyka? Aki úgy fest, mintha elkunyerbálta volna a rinocérosz tülkét, majd kíváncsiságból bedugta a kékfestő vödörbe a fejét (mondanám, hogy vállig, de az nincs neki)? Aki magára kapta egy bordély öreg madame-jának a sok vihart látott bundáját, majd érezte, hogy így felszarvazva, szőrmekabátban, élénkkék nyakkal és vörös torokfityegőkkel már olyan eszméletlenül csábító, hogy a biztonság kedvéért még egy rugós kést is felmarkolt otthon? Aki olyan morcosan néz, mintha épp minden másnaposságok öreganyjával birkózna odabent, és így nulla humora maradt a hülyeségedre? Az apák magánya Nos, a kazuár Ausztrália legnagyobb madara, és a második legnagyobb a világon – csak a strucc előzi be, de most sem szeretnék senkit body shamingelni. Fun fact: a nőstény kazuárok nagyobbak és színesebbek is a hímeknél. A kevésbé csicsás férfikülsőnek részben az az oka, hogy a tojásokat itt bizony az apák költik ki, két teljes hónapig gubbasztanak, miközben azon tűnődnek, vajon mi volt az a hiba, ami miatt ismét faképnél hagyta őket az asszony. Talán a középen nyomott fogkrémes tubus? Netán a fent hagyott vécédeszka? Vagy a vágódeszka visszahelyezése mosogatás nélkül a szekrénybe, ‘a morzsa nem kosz!’ felkiáltással? Hmm… az élet tele van rejtélyekkel. A pulyákat is az apa terelgeti addig, amíg úgy nem látja, hogy már önállóan is ellavíroznak a vadonban. Akkor bekergeti őket a susnyásba: „menj, ne is lássalak!”. Szeret ugyanis egyedül lenni, de hát az a szülő vesse rá az első követ, aki nem érzi néha úgy, hogy kiégett az agya a ‘miért?’ kérdések sorozatától. A kazuár hölgyek igazi feministák tehát, nagy kegyesen hajlandóak ugyan családot alapítani, beáldozzák a héjmirigyüket a fajfenntartás érdekében, de amint megvan a zöld fészekalja, ők köszönik szépen, már lépnek is, hátrahagyva a szülői feladatokkal a büszke apát. Cserébe rögtön olyan fiókákat tojnak, akiket nem kell büfiztetni. Taka van, papi! Nem kifejezetten kedvelik a társaságot. Ha két hím összefut a vadonban, felfújják magukat, undokul néznek, hőbörögnek egy sort, és igyekeznek a másikat távozásra bírni. Ha viszont egy kazuúr egy kazuhölggyel találkozik, a nőcinek elég szúrósan ránézni a másikra, hogy az hanyatt-homlok eliszkoljon, ha épp nem családalapítás a cél. Ez csak júniustól októberig jön szóba, amikor annyi a környéken a gyümölcs, hogy jut idő léhaságokra is. Biztonságos csörtetés A kazuár tollazata messziről valóban úgy fest, mintha egy szőrös kiskutyát rántott volna magára, fekete és fényes és kissé csapzott, ám a látszat csal: a többrétegű tollkabát azt a célt szolgálja, hogy a dzsungelben fel-alá szaladgáló madár egyrészt ne ázzon tökig, másrészt ne sértsék fel a tüskék, kiálló ágak. Még csak egy, legfeljebb kétéves, amikor elkezdi növesztgetni a csúcsos sisakját. Ez kívül körömszerű anyagból van, belül azonban szivacsos, így állítólag középen össze is lehet nyomni. A célja a teremtőnek minden bizonnyal a fenszi megjelenésen kívül az volt, hogy megvédje vele a madárka buksiját, miközben az előre csörtet a sűrű erdőben 50 kilométer per órás sebességgel. Azaz: az orrzsarvútól benyúlt tülök valójában egy bukósisak. A kazuárlányoknak ebből is a nagyobb méret dukál, természetesen. „Megnyitlak, ha szórakozol velem!” A kazuár – akit a világ legveszélyesebb madaraként is emlegetnek – nem az az állatka, akivel érdemes nekiállni keménykedni. Háromból egy lábujján ugyanis tízcentis, éles karom van, ami tényleg úgy működik, mint egy pillangókés: egy rúgás, és te már csak pislogsz, hogy mit keresnek a tenyeredben a beleid. A három típusból a sisakos a legnagyobb, akár két méteres is lehet, ehhez jön az akár 70 kilós test, meg a képesség, hogy két méter magasra felugorjon… nem szeretnél leállni vele politizálni, az biztos! Nekem zörögsz, papírzacskó? A kazuár már úgy cirka 50-60 millió éve rohangászik a Földön. A tudósok azt gyanítják, ő lehet a láncszem a modern madarak és a dínók között. Kazuár szemmel nézve tehát az ember csak egy idegesítő, modern kori fittyedék, egy lekaszabolni való majomfatty. A kazuár nem csicsereg, nem trillázik, és nem is kukorékol, ő felette áll ezeknek a magakellető madárhangoknak. Inkább olyan alacsony frekvenciát használ, amit az emberi fül épp, hogy képes még meghallani. Azaz: a kazuárok a delfinek pandantjai! Kész szerencse, hogy a kazuároknak szárnya van (még ha nem is tudnak röpülni vele), így nem tudnak telefonálni. Mert hát képzeld el, hogy hajnali kettőkor megcsörren a telefonod, és egy brutál mélyhangú kazuár közli veled: „Luca Brasi már a halakkal alszik”. Kép: seiichiro, Jesper van der Pol, David Clode/Unsplash
