Egyik reggel az a mérhetetlenül zseniális ötlet jutott eszembe, hogy járjuk végig Hamburg legszebb hídjait, a Zsolt pedig lelkesen rávágta: járjuk! Sőt! Tekerjük!
Rögvest kerített is egy térképet, majd azon (egy témába vágó cikk válogatása alapján) bejelöltük egy-egy nagy X-szel (hogy örülhetett neki Elon Musk!), hol található melyik, illetve hogy milyen sorrendben érintsük őket, aztán már pattantunk is a városi bringa nyergébe.
Nos, azt elöljáróban el kell árulnom, hogy a Zsolt bizony nagyon cél- és feladatorientált, mindig mondom neki, hogy olyan, mint egy border collie: kell neki a kihívás, különben unalmában még a végén szétszed valamit, ám ha megvan az irány, akkor ha törik, ha szakad, azt véghezviszi. Azt hiszed, viccelek, de nem, vígan elterelget nagyobb tömegeket is, több ízben is tanúja voltam, ahogy random emberekből seperc alatt fegyelmezett sort csinált, és persze olyan kiállása van, hogy senki sem mer tiltakozni - jó, én néha egy kicsit… de nem akarom most itt rögtön elspoilerezni a történetet, szóval:
Kirándulásunk első állomása a Poggenmühlen-Brücke (Brücke=híd), amin még egy bár is üzemel, hát nem lehet nem imádni. Út közben még hintázunk is egyet egy nagy parkban (mert eltévedtünk, de sebaj), csudaklassz hangulatban folytatjuk túránkat…
… a második hídhoz: ez a Baakenhafenbrücke, melyet 2013-ban adtak át, így Hamburg egyik legfiatalabb és legmodernebb hídjának számít. 170 méter hosszú, 2300 tonna nehéz, de ami a legizgalmasabb: a közepén lévő mintegy 30 méteres szakaszt el lehet távolítani, és akkor a nagy hajók is elférnek alatta. A híd mellett van egy kilátó is, ha arra jársz, nyomás fel, hogy onnan is körbenézhess! Irány a…
…harmadik állomás: a Kibbelsteg, ami igazán dekoratív, majd…
…a negyedik: az 1887-es születésű Brooks, melynek négy csücskében egy-egy szobor áll (Hammonia és Europa, illetve Szent Ansgar és Barbarossa Frigyes - az eredeti szobrok a 2. világháborúban megsérültek, így azokat 2003-ban és 2006-ban pótolták). Mire ide elérsz, már biztos te is megszomjaztál, kész szerencse, hogy a híd lábánál van egy bisztró, igyál egy sört, ki ne száradj! Aztán már tekerünk is tovább…
…az ötödikhez, a fedett Übersee hídhoz, mely 1930 óta köti össze a kikötőt az egyik legnagyobb mólóval. Öt részből áll, így tud az apály-dagály mozgásához alkalmazkodni.
És ha már itt vagyunk, akkor feltétlenül át kell mennünk az 1911-ben megnyílt Régi Elba-alagúton, mely Sankt Pauli-t köti össze a szemközti steinwerderi kikötővel. Rögtön három nyomós okunk is van erre: izgi átcangázni a csempével borított folyosón a folyó alatt (évente félmillióan mennek rajta keresztül), a szemközti partról jó ránézni Hamburg városára, plusz ezen az oldalon található a négy kilométer hosszú Köhlbrandbrücke (hatodik)… amire a feljutási lehetőséget hosszan keresgéljük, mindhiába. Ennél a pontnál az én ajkaimat már kezdik elhagyni az első lázongó hangok, ám Zsolt ekkor bölcsen beterel egy étterembe ebédelni, amitől átmenetileg lecsillapodik az engedetlenkedésem, és csak annyit kérdezek óvatosan az étkezés végeztével, hogy nem mehetnénk-e most már mégiscsak haza pihenni egy kicsit. Ám erre az az ellentmondást nem tűrő, és kissé értetlenkedő válasz érkezik, hogy HISZEN A PROJEKT!!! Úgyhogy ismét felszerkesztem a mostanra már kissé rongyosra ült ülepemet a bicikli nyergébe, és megyünk tovább megállíthatatlanul…
…a hetedik állomáshoz. Az Ellerntorsbrücke Hamburg egyik legrégebbi kőhídja, 1668-ban épült, és valóban nagyon szép.
Aztán irány vissza a tóhoz, ott is van valami híd (méghozzá a nyolcadik, a Lombardsbrücke), mely az Alster tavak két felét választja el egymástól, de tiltkozásképpen ezt már le sem vagyok hajlandó fényképezni, pedig hol van még a vége? Sehol, kérlek szépen, mert a java még csak most jön: a nagyobb tó mentén tekerünk végig a verőfényes napsütésben, jobb oldalt gyönyörűen zöldelő parkok, benne kutyát sétáltató emberek, ruganyos mozgású kocogók, madárdal és vidámság, a bal oldalon olyan villák, hogy bekönnyezel tőle, ha már nem zokognál alapból, mert eleged van, és fáj a feneked, és nem akarsz már több hidat látni, de nincs megállás, mert pechedre egy célorientált, feladatcentrikus pasassal indultál neki, és ahogy elgurulsz mellette, és segélykérően ránézel, csak azt látod, hogy a pupillájában egy hatalmas ‘brücke’ felirat villog, és ha nem akarsz lemaradni, és örökre elveszni ebben az amúgy csodálatos városban, akkor tekerned kell, nincs mese…
…mert már a kielncediknél vagy, ami tényleg megérte a fáradtságot, ezt te is belátnád, ha még belátós kedvedben lennél. Mert akkor azt is észrevennéd, hogy az 1928-as Krugkoppelbrücke-ről milyen csodás látvány esik a tóra, amin csónakáznak és vitorláznak és hajókáznak, és hát igen, így is lehet élni, ilyen vidám gazdagságban, de te addigra már csak hörögni tudsz és szakítással fenyegetőzöl (az orrod alatt hőbörögve), és azon szurkolsz, hogy most már a cél előtt ne pusztulj meg, és fel se robbanj a méregtől, kész szerencse, hogy az ilyen ideggyengeségen egy kis biciklizés mindig segít, nosza, már lehet is menni a tizedik állomáshoz…
…hello, Feenteichbrücke, hídnak ennyire még nem örültem!
Szóval nagyon szép hídjai vannak Hamburgnak, melegen ajánlom, hogy tekerjetek el minél többhöz… én pedig addig is igyekszem a Zsolttal elfeledtetni a tényt: a 2500 hamburgi hídból mi bizony csak tizet látogattunk meg.