Szervusz, kedves barátom,
Ezt most valószínűleg nem lesz egy népszerű poszt, ellenben szükséges. És már nagyon kikívánkozott belőlem.
Jó ideje foglalkoztat a kérdés, mennyire elértéktelenedett az írott tartalom. Mármint szó szerint.
Rengeteg online újság küszködik azzal világszerte, hogyan tegye fenntarthatóvá a működését, hogyan legyen bevétele úgy, hogy az emberek megszokták az ingyenes tartalmakat, és nem szívesen fizetnek azért, amit addig megkaptak anyagi ellenszolgáltatás nélkül.
Ennek az egyik következménye, hogy az újságírók a legtöbb helyen borzasztóan alulfizetettek.
Nemrégiben egy dél- és középeurópai társasággal voltam sajtóúton, ahol szóba kerültek a fizetések is. Elkeserítő volt rádöbbeni, milyen általános lett a jelenség: bagóért güriznek a szakma képviselői. Dermesztő volt hallani pontosan azt a mondatot az egyik görög kolléga szájából, amit előtte egy magyar mondott nekem ugyanezekkel a szavakkal: az újságírás hobbi lett, megélni képtelenség belőle. Neki is van mellette másik állása, csak ebből képtelen lenne eltartani magát. És ezzel nagyon sokan vannak így.
Van egy angol mondás: if you pay peanuts, you get monkeys. Ha mogyoróval fizetsz, majmokat kapsz. Azaz: filléres béreknek gagyi munkaerő az eredménye.
Nem tudom, mi lesz ennek a következménye hosszú távon. Ki az, aki majd megengedheti magának, hogy a pályán maradjon.
Csak hogy értsd, mondok két esetet a közelmúltból:
Egy hazai, széleskörben olvasott online újságnál dolgozó ismerősöm mondta, ég a pofája, ha külsős szerzőt kell felkérniük egy cikkre, annyira nevetséges, amit fizetni tudnak a cikkért. Persze minőségi anyagot várnak cserébe, ez nem is kérdés.
Egy régi kollégám, egy tehetséges, jó tollú, szorgalmas illető írt rám nemrégiben, elmondta, hogy kénytelen volt recepciósnak menni, mert felkopott az álla.
Az egyéb online platformokon minőségi tartalmat gyártók helyzete sem sokkal könnyebb, sőt. Mindenki hétrét görnyed, hogy kiszolgálja a követőit, rengeteg melót tesznek bele az ingyen elérhető tartalomba, ami aztán a Facebook genyóskodásának köszönhetően vagy eljut az olvasóik 30 százalékához (ami már egy jó aránynak számít) vagy nem. A platform közben folyamatosan ostorozza az embert a friss anyagokért, és minden szirszarért megbüntet az algoritmus.
Lassan húsz éve írok napi rendszerességgel, blogot, újságcikket, könyvet, novellát, posztokat. Azért csinálom, mert szeretem. Mert amiről írok, érdekel és szórakoztat. Hogy mellette más is örömét leli benne, az külön csodálatos.
De rá kellett jönnöm: ugyanazt csinálom magammal, mint amit a fent említett platformok a tartalomgyártókkal.
És ezt azért mondom el ilyen hosszan (és nagyon köszi, ha eljutottál idáig az olvasásban), mert szerettem volna, ha tudod, mi miért történik.
Rengeteg időm, energiám, szenvedélyem és szeretetem van a szövegeimben. Nem szeretném ezeket teljesen értéktelenné tenni. Magamért sem.
Úgyhogy a nagyobb lélegzetvételű dolgaimat mostantól teljesen átköltöztetem ide, a weboldalamra.
Egy részüket továbbra is ingyen el fogod tudni olvasni. A többit viszont csak előfizetéssel: havi 890 forintért (azaz egy jobb kakaós csigáért). Vagy évi 8900-ért. Ide tartoznak a személyesebb hangvételű publik, a világnapos fun factes cuccok, a szeretett állathatározóm és a gasztroegyperceseim (azaz a novellák egy-egy recepttel kiegészítve) is.
A friss anyagokról küldök majd hírlevelet, hogy ne maradj le semmiről. Erre szintén itt, a weboldalamon tudsz feliratkozni.
Én tényleg nagyon hálás vagyok érte, ha egy kakaós csigával támogatni tudod a munkám. Olyan sok kedvességet, szeretetet kaptam tőletek itt az elmúlt években, hogy azt képzelem: ha összefutnánk valahol, simán beülnénk dumálni egy kávéra. (Pláne, hogy erre volt is példa.) Kb. erről van most szó.
Ha nem fér bele, természetesen azt is megértem.
És persze ha van kérdésed, észrevételed, ki vele!
Na ennyi voltam, cukorsüveg, ölelés!
