Az az igazság, hogy a Gyilkosság a képtárban ötlete igazán szokatlan körülmények között pattant ki a fejemből.
Az egész egy végeláthatatlan előadással kezdődött
Az úgy volt, hogy dobolni tanult a kisfiam (igen, kicsi, de nekem mindig az marad, ha 80 éves lesz, akkor is), az év végi bemutatóra pedig engem is elhívott. Dagadt a mellem a büszkeségtől, de csak addig, amíg nem realizáltam: csemetém a 28. a sorban, ahhoz hogy az ő produkcióját meghallgathassam, másik 27 dobszólót is el kell viselnem.
Kétségbeesetten pislogtam, mi a frászt kezdjek magammal az elkövetkező bő három órában, amikor megakadt a szemem a művház előterében lévő könyvespolcon. Bingó! Majd szépen a pad alatt olvasok, mint annak idején suliban. De melyik kötetet válasszam?
Elsőre Faulkner A hang és a téboly című kötetét markoltam fel, adta volna magát a programhoz…
de aztán megakadt a szemem egy Agatha Christie krimin: Holttest a könyvtárszobában.
Mire kiolvastam, sorra került a gyermekem, aki természetesen még annál is csodálatosabban püfölt, mint remélni merészeltem – ezt nyugodtan elhihetitek az objekív anyai fülnek!
És megszületett bennem a vágy is: borzasztóan szeretnék egy hasonló című könyvet írni.
De mi legyen az? Gyilkosság a…
…képtárban! Igen, ez tetszik!
Így született meg a világ egyik legeslegjobb múzeuma, a KKK!
Van, amiben a legtöbb gyerek egyetért (sajnos)
Amikor író-olvasó találkozókon nekiszegezem a kérdést a gyerekeknek, ki az, aki szerint unalmasak a múzeumok, majdnem mindenki felteszi a kezét. Akkor mesélek nekik a Gyilkosság a képtárban főhősének kiállítóterméről, Kapitány Káprázatos Képtáráról, ami tulajdonképpen immerzív élményt biztosít: minden érzékszervre hatva bevonja a látogatót a képek világába. A nappali sivatag teremben például mezitláb kell végigmenni a forró homokon, és miközben megcsodálod a homokdűnéket, oázist, karavánt, kaktuszokat és tevéket ábrázoló festményeket, az arcodon érzed a forró, száraz levegőt, és hallhatod azt a különleges hangot, amit a sivatag éneke néven emlegetnek.
A termek falain a képek nem korszakok vagy alkotók szerint vannak elrendezve, hanem a témájuk alapján, és ami a legkülönlgesebb: nem egy sorban, hanem egymás alatt, felett is, de még a plafonon és olykor a földön is láthatók festmények.
Akad, amihez létrára kell mászni, hogy jobban lásd, máshoz pedig muszáj leguggolnod, vagy lehasalnod a földre, ha alaposabban szemügyre akarod venni. És persze, hogy akarod, hiszen mindegyik kép egy-egy ablak egy izgalmas világra - az egzotikus világon belül is!
A KKK mottója így hangzik:
„Ahol a fantáziád sasszárnyakat kaphat”.
Többnyire fiatal felnőttek és gyerekek látogatják, de rendszeresen szerveznek ide csoportokat terápiás céllal is, olyan látogatókból, akiknek a képzelőereje komolyabb edzésre szorult: könyvelők, informatikusok, vagy harminc éve ugyanabban a kasszában üldögélő pénztárosok merülhetnek el fülig a festmények világában.
Hűvös izgalmak
Az előadásom végén újra meg szoktam kérdezni: ki gondolja, hogy ez egy unalmas kiállítás. Erre már egyetlen kéz sem emelkedik a levegőbe.
Amúgy a gyerekeknek abban, hogy a múzeumok unalmasak lennének, nincs igaza, rengeteg kiváló, izgalmas, megkapó vagy megrendítő kiállítás található szerte a világon, mindenki megtalálhatja a neki kedveset.
Az én könyvemhez ráadásul most egy nyomozós játék is kapcsolódik, mely nyomokban múzeumpedadógiai elemeket is tartalmaz! A Múzeumok Éjszakáján mutatttuk be a Szépművészetiben, és nagy sikere volt! Nem baj, ha akkor lemaradnál róla, a nyomozós bőrönd, és ezzel a játék is kikölcsönözhető az előtérben, bármikor tudsz menni játszani (arról nem is beszélve, hogy a múzeumban kellemesen hűvös van!).
A programról részleteket ITT TALÁLSZ.
Utána biztosan nem fogod azt gondolni, hogy a képtárak uncsik.
