Október 5-én van a gangeszi delfin világnapja, akiről amióta olvastam, szent meggyőződésem: azok születnek újjá e nyomorult állat formájában, akik nagyon genyók voltak emberi életükben.
Én mindig igyekszem megértő lenni a Teremtő ötleteivel kapcsolatban, de egyszerűen itt képtelen vagyok lelkesen bólogatni a koncepcióra. Mi történhetett? Másnapos volt az öreg? Vagy belerúgott a munkaasztalba és megfájdult a kislábujja? Vagy lecseszte a felesége, hogy megint a hülye gólemeivel szórikázik, ahelyett, hogy végre megcsinálná a csöpögő csapot a konyhában? Rejtély.
Először is ott van a roppant udvariatlan, de adekvát „hogy néz már ki” kérdése. A bőre színe, mint egy leharcolt, szürke gumitömlő. A teste leginkább egy behízott fürdővendégre hasonlít, ráadásul hülyén is úszik, az oldalára fekve, hogy fél uszonnyal kaja után tapogathasson a mélyben. A szája olyan, mint egy bagett, hosszú és egyenes, benne éles fogakkal, amik csak arra alkalmasak, hogy megragadják a falatot, rágni nem lehet velük, így minden ételt kénytelen egy az egyben lenyelni, mint az orvosságot. Nulla élvezet, a telt hasat leszámítva.
Ízek? Textúrák? Aromák? Mindezekről csicskagyásznak lövése sincs.
Oké, az ízektől megfosztatott, akkor biztos világot lát, mégiscsak ott él India leghosszabb folyójában. Hát, ez sem nyert: a gangeszi delfin ugyanis szinte teljesen vak. A két lik, ami szemként szolgál a búráján, épp úgy fest, mint amikor a Rotringodat szúrtad bele a megkoszlott elefántos radírodba, és kábé ennyi értelme is van: annyit lát vele, hogy van-e fény, oszt punktum. Ez az élőlény tehát a folyamok vakondja. Mondom, fogalmam sincs, mi lehetett itt az idea, hacsak az nem, hogy a zavaros, mocsaras vízben, ahol él ez a nyomoronc, úgysincs semmi látnivaló, és így egyszerűen le lett róla spórolva a vizuál fícsör.
Jó, akkor ha a külcsíny elcsesződött, legalább biztos megbecsülik őket! Hát, nem. Orvvadásszák a húsáért és a zsírjáért, de az is gyakran előfordul, hogy csóri nekimegy a hajóknak vagy beleakad a halászhálóba. A gátak miatt nem is tud már úgy közlekedni fel-alá, mint anno, így gyakorlatilag vérfertőzésre kényszerül. Hiába nem fűlik hozzá a foga, mégis kénytelen beadni a derekát a perverz Károly bácsinak, akit pedig már eleve utált, mert minden karácsonykor nyálas puszikat nyom az arcára borgőzösen.
Az élőhelye környékén évente 9.000 tonna növényvédő szert és 6 millió tonna műtrágyát szórnak szét, aminek egy része idővel a folyóban köt ki – maradjunk abban, hogy nem kifejezetten javítja az amúgy is retek minőséget.
A helybeliek ráadásul susunak becézik őt, mivel ilyen hangot ad ki, amikor kétpercenként kijön az iszapos, koszos vízből levegőért. Emberek, nem lehet, hogy az valójában nem susu, hanem sos?!
Szóval én azt tanácsolom: rohadtul kapd össze magadat, adakozz a szegényeknek, kísérd át a néniket a zebrán, és köszönj előre az undok szomszédnak a lépcsőházban. Nehogy aztán, ha feldobtad a pacskert, akkor gangeszi delfinként… na majdnem azt írtam: „lásd meg a napvilágot”. De még azt sem fogod.
Kimelet kép: The New York Public Library/Unsplash, belső: Civilsdaily
