Bűntény a Dunán: egy kalandos sorozat születése

Bűntény a Dunán: egy kalandos sorozat születése

Bár az időjáráson ma ez talán még nem látszik, de öles léptekkel közelít a nyár, és vele együtt a vakáció - legalábbis az én szememben. Tisztán emlékszem ugyanis, mennyire vártam gyerekkoromban, hogy végre kirobbanjon a végeláthatatlannak tűnő nyári szünet, amikor van idő mindenre, és nem kötnek gúzsba az iskolai kötelezettségek.

Így talán nem is csoda, hogy jópár gyerekkönyvem játszódik nyári szünet környékén. Kedvcsinálónak és ráhangolódásképpen arra gondoltam, hogy mesélek neked arról, hogyan született meg a „kalandos sorozatom” első kötete, a Bűntény a Dunán.

Az az igazság, hogy nekem magamtól sohasem lett volna merszem könyvet írni, szóval ha te is olyan szép, dundi imposztor szindrómát nevelgetsz magadban, mint én, akkor van egy jó hírem: létezik kiút! Egyszerűen csak el kell hinni, hogy nem téved mindenki, aki hisz benned. Én legalábbis ezt fogadtam meg, amikor elkezdtem a WMN-nél újságot írni: ha olyan lehetőséggel kínálnak meg, amit boldogan csinálnék, nem fogom csak azért visszautasítani, mert már a puszta gondolatától a zabszem se fér a seggembe, és szívem szerint elájulnék, de csak miután összehánytam magam az idegességtől (remélem, te is vizuális típus vagy, és akkor szívesen!). Mert - szólt a magamhoz intézett prédikációm (de hát az Ikrek jegyében születtem, így a csillagjaimban a kettős személyiség) -

nem tehetem meg, hogy ha más elhiszi, hogy én azt a dolgot meg tudom csinálni, akkor ugyanezt a bizalmat képtelen vagyok magamnak megszavazni.

Így aztán amikor megkeresett a Magvető Kiadó szerkesztője, Csapody Kinga, hogy elindítják az Ellenpontok sorozatot, és nem lenne-e kedvem megírni az első részét, azonnal igent mondtam. Lelkesedésembe az is közrejátszott, hogy nagyon tetszett a sorozat koncepciója, az anya-lánya konfliktust bemutató, kétoldalról olvasható ifjúsági regény ötlete, ahol a harmadik, mindent feloldó szemszög a kötet közepén, felvágatlan lapokban rejlik. Anya vagyok, lányom is van, illetve értelemszerűen én is valakinek a lánya vagyok, tehát a konfliktusok megéléséről volt tapasztalatom bőven minden oldalról. A „lezárt” részről pedig azonnal eszembe jutott egy időkapszula, mely a regény közepén helyezkedik el, és ami nem más, mint egy kisfiú, Virág János beszámolója a fejleményekről.

Még soha előtte nem írtam kisfiú szemszögből, úgyhogy meglepett, milyen örömömet lelem abban, hogy belebújhatok egy fiúgyermek bőrébe. Azt hiszem, ott ébredtem rá két dologra: rettenetesen szeretek gyerekkönyveket írni, imádom, hogy felépíthetek magamnak egy játszóteret, egy komplett világot, ahol elbabázhatok az általam kigondolt karakterekkel. Illetve hogy lakik bennem egy kisfiú is, ráadásul nem is olyan mélyen elrejtve.

A gépszíj tehát itt kapott el, a Szerinted?! című kötet írása közben.

Aztán egyik nap, amikor hazafelé sétáltam a Margit-szigetről Böbe kutyával, az Árpád hídról lepillantva észrevettem, hogy a Dunán áll egy hosszú fém hajó, rajta pedig egy ELADÓ tábla. Elkezdtem játszani a gondolattal: mi lenne, ha megvenném ezt a hajót, és odaköltöznék a családommal? Elképzeltem a hétköznapokat, a teleket, és a nyarakat, a megannyi szükségszerű kényelmetlenséget ellensúlyozó szabadságot is, hogy oda pöföghetek a bárkámon, ahová csak akarok. Mire hazaértem, azt hiszem, elkezdett a fejemben kirajzolódni egy történet Bona Petiről, a fiúról, aki Tamás nevű apukájával a Vízicsillag nevezetű hajón éldegél. Az apa, aki séfként dolgozik egy étteremhajón, a Széltoló Szöszin, akkor haragudott meg a szárazföldre, amikor egy balesetben elveszítette imádott feleségét, és ezért megfogadta, hogy soha többé nem lép rá, hanem a Dunán éli le az életét. Petinek ezzel nincs is baja, hiszen így legalább az apukája biztosan nem fog bejutni az iskolába a fogadóórákra és szülői értekezletekre, hogy ott szembesüljön az esetleges csínyekkel, amiket elkövet.

És hogy egy kis belsős titokkal is megörvendeztesselek (de kérlek, ne nevess ki érte!), amikor ezt a regényt írtam, ahogy a lányom mondaná, nagyon krássoltam Széll Tamás szakácsot (a Lidlis szakácskönyvekből, meg a Bocuse d’Or-ból ismerős lehet). Úgyhogy a hallgatag, kissé búskomor apa figurájába, aki mindenféle ínycsiklandó finomságokkal örvendezteti meg a kisfiát (ezért lett végül a könyv műfaja gasztrokrimi), bizony őt képzeltem oda, de úgy hittem, ez az én titkom marad, az én személyes kis ajándékom magamnak… Afféle hűtőajtó mögött suttyomban elfigyasztott csemege. Egészen addig hittem ezt, amíg el nem készült a könyv, és a szerkesztőm, Balázs Eszter Anna csak úgy mellékesen meg nem jegyezte: „Te Borcsa, olyan érdekes, amikor olvastam a kéziratodat, az apa figurájáról állandóan a Széll Tamás jutott eszembe!”

Persze, lányos zavaromban mindent letagadtam, de úgy gondolom, neked most titkosan elárulhatom: nem véletlen az asszociáció!

Bona Petit egy különleges képességgel is megajándékoztam (pontosabban az édesanyja a halála előtt): az álmaiban látja a jövőt, ám természetesen nem szórul szóra, és egyértelműen, hanem kissé rejtjelekbe szedve… amit szegény Peti nem is tud mindig jól dekódolni. Egyszer például, amikor azt álmodja, hogy lányok masíroznak a fejük felé tartott táblákra írt számokkal, azt hiszi, a lottószámokat látja jó előre. Meg is játsza őket, és a hét hátralevő részében mást se csinál, csak egyre azt tervezgeti, mire fogja majd a pénzét költeni: vesz egy egész ménest, körbeutazza a Földet, vagy megvásárolja az iskola épületét, és átalakíttatja vidámparká! Ám kiderül, hogy az álma arra figyelmeztette, hogy hamarosan matekból fog röpdogát írni… Arra persze nem készült a fene nagy tervezgetés mellett, így aztán igen gyatrán teljesít.

És hogy kellőképp izgalmas legyen a könyv, kellett bele egy igazi bűntény is, no meg persze az elmaradhatatlan barátok: Veréb Marci és Morci, az ikrek, akik közül az utóbbi örökösen rosszul használja a közmondásokat, és olyamsiket mond, mint hogy „örül, mint majom a markának”, „valami koszban sántikál”, meg „most ugrik a csajom a vízbe”. És Miri, a nyomozó csapat negyedik tagja, a néma kislány, akinek vág az esze, mint a beretva. Meg persze állatokra is nagy szükség volt, ezt Böbi is jelezte, akinek kedvence a Yorkie kutya lett, Gyilkoska - az ő történetét a valóságból szedtem… de hogy mi az, azt már nem szpojlerezem el.

Így született meg ez a zavaros álmokkal teli, finom ételekkel degeszre tömött regényem, a Bűntény a Dunán a barátságtól, a közös kalandok izgalmáról, a Dunáról - egy hazafelé baktatás során látottakból kiindulva.

Vissza a blogba

Hozzászólás írása