Rendszeresen szoktam író-olvasó találkozókat, rendhagyó irodalomórákat tartani gyerekeknek, sokat utazom vidékre is, hogy beszélgethessek könyvekről, olvasásról, írásról a diákokkal.
Ilyenkor a regényeimről is mesélek.
A múltkor egy ilyen eseményen épp a Bűntény a Dunánról sztoriztam. Elmeséltem, hogy a főszereplő Bona Petinek van egy különleges tulajdonsága: Álmodik!
(Imádom ilyenkor a sok szkeptikus gyerekfejet, ahogy néznek rám: „hát ez hülye? Mi ebben a különleges?!” :D ) Aztán mindig hozzáteszem: Bona Peti az álmaiban meglátja a jövőt!
Csak hát épp az a bökkenő, hogy nem mindig tudja ezeket a kódolt víziókat jól értelmezni.
Elmesélek egy példát: egyik éjjel Petink álmában csinos, flitteres ruhás macák vonulnak fel, egy-egy táblával a kezükben. A táblára pedig számok vannak írva!
„Na szerintetek mit jelenthet ez az álom?” – szoktam feltenni a kérdést, mire most először jött több ízben is az a válasz: a lányok tüntetnek.
Amúgy a megoldás az, hogy ez az álma arra akarja Petit figyelmeztetni, hogy matek dogát fognak írni. De mivel Peti az én szereplőm, ő úgy fordítja le magának e képet, ahogy én tenném gyerekfejjel: minden bizonnyal az álma a lottószámokat rejti magában! Meg is veszi a szelvényt, megjátsza az álmában látott számokat, hogy aztán a sorsolásig hátralevő időben fejben a varázslatos vagyonát költse.
Ennél a pontnál mindig megkérdezem a gyerekeket, ők mit vennének a csilliárd-milliárd nyereményből? (Petinek egészen elvadult ötletei vannak: például venne egy istállót, és telerakná csillámpónikkal, unikornisokkal, pegazusokkal, megvenné a Margit-szigetet és gokart pályát építene rá, hogy ott zümmöghessenek körbe-körbe a haverokkal.)
Melyik gyerek ne ábrándozna arról, hogy mi mindent vásárolna, ha korlátlan mennyiségű pénz állna a rendelkezésére? Szoktak is mindenféle izgalmasat ötletelni a hallgatóságom tagjai, amiken nagyon jól szórakozunk. Igazán fantáziadús megoldások születnek!
Azonban a válaszaik sokat elárulnak nemcsak az ő, de a világunk általános állapotáról is.
Hiszen a gyerekek az életünk lakmuszpapírjai. Ha a világ nagyjából rendben van, ők is jól vannak. Ha gondok vannak, bizonytalanság, sajnos az is meglátszik rajtuk.
Most, ahogy feltettem ezt a kérdést, egészen döbbenetes válaszok érkeztek innen is, onnan is.
Nem olyanok, amiket vártam. Nem olyanok, amik pár éve röpködtek.
„Te mire költenéd a csilliárdokat és billiárdokat?” – kérdeztem.
„Lakhatásra” – mondta egy fiú.
„Ételre” – mondták többen is.
„Arra, hogy apukánk ne találjon meg minket” – felelte egy harmadik, majd elmesélte, milyen attrocitásoknak vannak az édesanyjával kitéve a börtönviselt, szerfüggő apja által.
Napok óta dolgoznak bennem ezek az élmények.
Rettentően el vagyok keseredve.
Hatalmas bűne ez a jelenleg regnáló rezsimnek: elveszik a gyerekek fantáziáját.
Hiszen nekik nem a mindennapos gondokon kellene törni a fejüket. Nem azon kellene agyalniuk, hogyan lesz étel az asztalon, vagy hogy tudnának biztonságban, félelem nélkül élni.
Nekik fantáziavilágokban kellene nyakig merülni, amit csodálatos lények népesítnek be. Csillogó páncélban kellene hűséges hátasukon tovalovagolni a naplementébe.
De ha a mindennapos lét folyamatos küzdelemmel jár… ha az ő szintjükre is leszivárognak a megélhetési gondok, a bizonytalanság, akkor hogyan?
Akkor mégis hogyan?
