Az utóbbi hetekben, amikor számos kihívás, megoldandó feladat, nehézség és egyebek értek, rá kellett jönnöm: én minden bizonnyal leginkább stresszivó vagyok. Vagyis voltam. Ahogy sűrűsödtek az életemben a huppanók, úgy böffent fel bennem igen gyakran a vágy: de kurvajó lenne meginni valamit!
Búfelejtő - így is becézzük az alkoholt. Már általánosban be kellett magolni (nekünk legalábbis) a Bánk bán keserű bordalát:
„Gondold meg, és igyál! Örökké a világ sem áll; De amíg áll és amíg él, ront vagy javít, de nem henyél. Igyál! Igyál! Igyál!”
Tengernyi bajod van? Szorongsz valamin? Beütött az élet? Gyere, tölts egy-két-há’ pohárral, és felejts el mindent! És a módszer működik is, ezt tapasztalatból tudom, három vodkaszóda és/vagy egy üveg vörösbor után tényleg átértékelődnek a gondok, tompulnak a fájdalmak.
Minek ide terápia, ha van pia!
Egészen hajnali háromig, amikor felébredsz az ital miatt, meg mert addigra a probléma, amit belöktél a kútba, miután a nyakára erősítettél egy borosüveget, elkezd a felszínre evickélni. Nem lett sajnos kisebb az elmúlt órákban, te azonban sokkal kevésbé vagy ellenálló. A fejed hasogat, a gyomrod olyan, mintha egy kolerás borz hányt volna torkon, erőtlen vagy és sebezhető. Nem igazán hozod azt a gladiátorformádat, amire most nagy szükség lenne.
Nekem ez nagy felismerésem volt a józan utam során: nem oldódik meg minden bajom azzal, hogy nem fogyasztok alkoholt. (Azt hogy a fogyasztásától sem, arra már korábban rájöttem.) Nem lesz könnyebb egy csomó dolog, sőt. Melósabb. Viszont a hosszú távú megoldásokat az hozza el.
A józanság az, ami segít felvértezni magamat a bajok ellen.
Igen, sokkal könnyebb beverni egy-két-há’ felest, amikor épp análisan basz az élet és te hiába könyörögsz legalább egy kis sikosítóért. Megiszod az adagodat, és azt rikkantod: szarni rá! Majd másnap újra, meg újra. Így azonban nem tanulsz meg önállóan, saját erőből küzdeni.
Pedig a lehetőség, hogy visszavágj, vagy felgyűrd az ingujjad, és elvégezd a munkát, ott van a kezedben. És nem tagadom: valóban nagy mentális erőt igényel. Sokkal nagyobbat, mint meginni valamit.
Józanul minden nap foglalkozni kell magaddal, gondozni a lelked, mint egy szobanövényt.
Megdicsérni, vállon veregetni magadat a sikerekért, legyenek azok más szemében akármilyen aprók, és fogni a saját kezedet, amikor para van. Kísérni az úton, és mantrázni: mankó nélkül is meg tudod csinálni.
Nekem a következők segítenek:
-Az első, és talán legfontosabb, ami már a válásom környékén is ott volt a horizontomon minden reggel: Scarlet O’Haraként mantrázom, hogy holnap is van nap. A problémákat meg fogom oldani, a nap le fog menni este, és felkel másnap, akármi történik. Emlékeztetem magamat:
ami ma áthághatatlan akadálynak tűnik, arra két hét, vagy két hónap múlva talán már nem is fogok emlékezni.
A gondokat, feladatokat behatárolva, napra lebontva, és amennyire lehet, feldarabolva kezelem. És határidőt szabok nekik: este hat után nem vagyok hajlandó velük foglalkozni, mert akkor oda az álmom. Kialvatlanul, nyúzottan pedig gyengébb vagyok.
-Vigyázok magamra, és gondoskodom magamról. Azaz: a tennivalók listáján fontossági sorban első helyre teszem a jóllétemet. Minden más csak ezután jöhet. Ahogy a repülőgépen is mondják:
magamra teszem fel először az oxigénmaszkot, mindenki másnak utána tudok csak segíteni.
-Közben igyekszem a nagy képet is látni. Ha túl közel hajolok az életemhez, hajlamos vagyok megszédülni a gondoktól. De kissé távolabbról szemlélve eltörpülnek, vagy akár nevetségessé is válnak. Fogom ezen én két év múlva is idegesíteni magamat? Biztos, hogy nem. Akkor most minek emésztem magam rajta?
-Kitörölhetetlenül beteszek a naptáramba olyan programokat, amik a jóllétemet szolgálják. Szombaton és vasárnap hajnalban úszni járok, történjék bármi is. Egy óra úszás és húsz perc szaunázás feltölt és kicserél. A medencében való faltól-falig krallozás monotonitása számomra meditatív folyamat, ki tudok kapcsolni, és át tudom értékelni az arányokat.
-Gyógynövényes nyugtató teákat iszom. Ez inkább afféle placebó, és hát hatásában nevetségesen elmarad két deci vodkától, talán úgy lenne helyes megfogalmazni, hogy egy bögre kamillateától jobbára idegesen bóbiskolok a laptopom felett. De azért jól esik. És nem leszek tőle másnapos! Nekem a leszokásokban mindig segít, ha az adott szert pótolom valami mással, valami kevésbé egészségtelennel. Cigaretta helyett meditatív légzés, alkohol helyett tea vagy limondádé, altató helyett gyógynövényes kapszula, az édességet ebéd után pedig aszalt gyümölcsökre cserélem.
Azt mondtam, attól, hogy az ember nem iszik, nem szűnnek meg a problémái. De ez így nem teljesen igaz.
Mert a piálás, mint gyógymód, mint búfelejtő hosszú távon sokkal több problémát okoz. Nem csak testileg, de lelkileg is.
Elhiteti veled, hogy nélküle nem megy. Hogy egyedül, önmagadban gyenge szar vagy. Kell neked a Dutch courage. Közben emiatt (titkon, vagy bevallottan, de) szégyeled magad. Elkezdesz magadnak is hazudni, maszatolod az igazságot. És módszeresen aláásod magadat.
Pedig ennyi erővel akár hihetnél is magadban, mert amúgy simán meg tudod egyedül is csinálni. Talán most még nem hiszed el, de így van. Lehet, elsőre ijesztő lesz. Meg másodjára is. De harmadjára már ott van benned a tudás: megy ez neked. Kihívás, az igaz, de nem megoldhatatlan. A margitszigeti kört sem jó lefutni elsőre. Sőt. Jó sok kört kell lenyomni, hogy már meg se kottyanjon, és vágyjad a duplázást.
Így, lépésről lépésre leszel egyre erősebb.
És egyre menőbb, a magad szemében mindenképp. És akkor már ki tudod húzni a gerincedet. És ott lesz benned megkérdőjelezhetetlenül: te ezt egyedül is tudod.
...
(A napokban egy közeli ismerősöm rácsodálkozott, hogy felnőtt könyveket is írok. Úgyhogy ennek a posztnak az aljába odatettem belőlük kettőt. A Drill talán az, ami a küzdelmeivel leginkább ehhez az íráshoz kapcsolódik.)
