A címben szereplő mondat volt az, ami - legalábbis az én számból - a négynapos isztambuli látogatásunk alatt a legtöbbször elhangzott (úgy, hogy tudtam, ha négy lenne, az sem volna elég…)
Az isztambuli mikrovakációnk előtt rettenetesen izgultam, ez volt ugyanis az első közös utazásunk hosszú évek után a gyerekeimmel, nekik az első felnőtt, szóval irtóra szerettem volna, ha jól sikerül, és így máskor is lesz kedvük velem jönni. Amellett úgy képzeltem, ez a kirándulás lesz az, ami meghatározza az ő attitűdjüket is a világ felfedezésével kapcsolatban. Mivel én nagyon szeretek ismeretlen tájakat bebarangolni, és idegen városokat felfedezni (meg persze felzabálni), irtóra szurkoltam, hogy olyan klassz élményekkel menjenek haza, hogy ha legközelebb megkérdezem, van-e kedvük velem tartani, máris ott álljanak a küszöbön a becsomagolt poggyászukkal.
E célból már előre agyonkészültem az utat, kinéztem egy rakás programot, éttermet… aztán ezeket vagy be tudtuk szuszakolni a valóságban is, vagy nem. Azért mondom, miket láttuk, ettünk, hátha ti is szívesen meglátogatnátok ezt a csodálatosan nyüzsgő (és nagyon macskás) török várost!
Üdv Ázsiában!
Pénteken átmentünk Isztambul ázsiai oldalára, Üsküdarba, méghozzá hajóval. Azért pénteken, mert úgy tudtuk, aznap van ott főleg a helyieket kiszolgáló piac, ahol persze azonnal el is csábultunk, vettem magamnak egy rakás szemfestéket, darabját párszáz forintért. (Azóta ezeket fel is kentem, nem folyt ki gennyesen a szemem, és szépnek, tartósnak is bizonyultak.) Mimar Sinan bazárt és az üsküdari halpiacot is érdemes csekkolni, és amit mi nem próbáltunk, de állítólag remek köftézős: a Filizler Köftecisi.
Mi átsétáltunk a nagyon klassz hangulatot árasztó, fiatalos Yeldeğirmeni negyedbe, amit szívből ajánlok, de te inkább menj busszal, mert a közel egy órás caplatás egy kevésbé dekoratív autóút mellett vezet el. A művészek és fiatalok által lakott Yeldeğirmeni nagyon baba, annyi trendi kávézóval, hogy ha ott állnál neki kolibrizni (azaz inni egyet minden eléd kerülő szimpi helyen), nagy valószínűséggel szívrohamot, de minimum erős koffeintúladagolást kapsz!
Itt az AI (amit Zsolt kért fel az útiterv megírására… azaz én dolgoztam vele két napot, ő meg kattintott kettőt) a Babel Bart javasolta („egy titkos gyöngyszem a török dizájn és a klasszikus városi hangulat ötvözeteként. Az italozás közben a lenyűgöző kilátásban gyönyörködhetsz, és a koktélok is különlegesek. Sok helyi jár ide, ami igazán autentikus élményt nyújt”), de végül oda nem jutottunk el.
Nagy bazár/Grand bazaar Kapalıçarşı vagy Büyük Çarşı
Ez A Nagy Bazár, ahol órákra el lehet veszni, ha szeretsz shopizni, és rajongsz a jó minőségű, de hamis márkás cuccokért. 9-19 között van nyitva, 60 utcácskája van, benne 3000 bolt, naponta 250-400 ezer látogató, és kötelező alkudni! Mi Zsolt útmutatását követve először tét nélkül pilot-alkudtunk egy-egy holmira, hogy lássuk, meddig hajlandóak elmenni, ez ad némi magabiztosságot, utána már sokkal profibban tudtunk a negyedik-ötödik árussal megbirkózni. Amúgy mindenki iszonyat kedves és nem erőszakosak, nem akarják mindenképp rádsózni a portékájukat.
A kihagyhatatlan turista látványosságok a város Sultanahmet negyedében
Kék mecset: Az isztambuli Ahmed szultán mecsetet gyakran szokták kék mecsetnek is hívni (Ahmed szultán építtette Allah kiengesztelésére, azt szerette volna, ha ez a mecset lesz a birodalom első számú imahelye. A munkálatokat 1609-ben kezdték meg, az épületet Szinán mester tanítványa, Sedefhar Mehmet Ağa tervezte. A mecset belsejének egy részét 20.000 kézzel készített izniki csempe borítja, ötven különböző motívummal, tradicionális, illetve virág-, gyümölcs- és ciprusmotívumokkal díszítettek). A belső tér legfontosabb eleme a cseppkő formájú, márvány mihráb, a Mekka irányát jelző falifülke. Apropó: ha nő vagy, kendőt mindenképp vigyél magaddal, a szent helyekre nem szabad belépni fedetlen fővel (vagy vállal, térddel). Kaphatsz ugyan kölcsönkendőt, de lehet, nem akarod azt a fejedre tenni, amit másik negyvenezer nő előtted.
A Kék mecset a város egyik legnagyobb látványossága, festői szépségű hely (ha el tudsz vonatkoztatni a tömegtől), és ide viszonylag könnyen be lehet jutni.
A Hagia Sofiát mi kihagytuk (kész szerencse, hogy „kihagyhatatlan" volt az alcím!), illetve csak kívülről csodáltuk meg, mivel a barátnőm pár hónapja járt Isztambulban, és ő mondta: hiába vettek előre „kígyózó sor átugrós” jegyet, így is másfél órát vártak, mire be tudtak jutni, és az egészet, ahová turistákat is beengednek, kb 20 perc alatt be lehet járni.
Ugyanitt, a Sultanahmet negyedben található az Elsüllyedt Palota avagy Bazilika Ciszterna (törökül: Yerebatan Sarayı vagy Yerebatan Sarnıcı), az egyik legnagyobb a több száz hajdani víztározó közül, melyek ma is ott fekszenek Isztambul alatt. 532-ben építtette I. Justinianus bizánci uralkodó 7000 rabszolga vérén-verejtékén. Igazán impresszív hodály: a terem 143 méter hosszú és 54 méter széles, és 336 márványoszlop tartja, amelyek 8 méternél is magasabbra nyúlnak. Itt is általában kilométeres a sor, az alap beugró este nyolc után még borsosabb: fejenként 1400 török líra, azaz 16.000 forint… Hát, nem vagyok benne biztos, hogy megéri.
És ugyanitt van a Topkapi szeráj is, oda 45 Euró a beugró, mi azt kihagytuk.
Isztambul Szentendréje
Kevésbé turistás Isztambul legrébebbi két negyede, szerintem igazi must see: Fener és Balat, sétafikálásra tökéletes, gyönyörű színes házak, meredek utcák. Érdemes felmenni egészen a negyed tetejéig, ahol már kevésbé nyüzsögnek a turisták, és ott enni egy jót.
Mi is így tettünk, és egy tál csodálatos burgonyás, illetve húsos börek volt a jutalmunk, meg egy frissen a sütőből kikerült simit (ez a török bagel, kör alakú, szezámmagban megforgatott perecke, amit mindenütt lehet kapni kis piros kordékból árusítva 15 líráért. Azt mondják, még frissen, melegen az igazi, és most, hogy kóstoltuk így is, állíthatom: ez a színtiszta igazság. (Fogok majd hozni simit receptet is, szóval ha most elcseppent a nyálad, ne búsulj, hamarosan be-török-perecezhetsz!)
Ebben a negyedben ültünk be a világ egyik legklasszabb kávézójába, a Naftalinba, ahol macskák heverésznek a horgolt terítős asztalkákon, a kávé mellé macskás kekszeket kapsz, és a vécé egy régi hűtőszekrény ajtón keresztül vezet.
Apropó: macskák és kutyák
Erről írtam korábban a WMN-en ITT, most csak annyit: ha imádod a macskákat, Isztambulban a helyed! Majdnem hozzák a cirmosok cukiság szintjét a böszme, borjúméretű kutyák, akik itt-ott heverésznek az utcán, és láthatólag ha van is bajuk az életben, az nem az élelmiszerhiány.
Múzeumok
Terveztük, hogy elmegyünk az Ártatlanság múzeumába, amit Orhan Pamuk hozott létre a hasonló című regényét kiegészítendő, de végül erre nem volt időnk. Legközelebb mindenképp szeretnék rá sort keríteni (de ha te voltál, írd már meg kommentben az élményeidet, tapasztalataidat, léci!) A múzeum bepillantást nyújt a felsőosztálybeli isztambuli életbe az 1970-es évektől a 2000-es évek elejéig, belekóstolhatsz Isztambul kulturális és tárgyi történelmébe.
Viszont elmentünk az Istanbul Modernbe, ami nagyon klassz volt, kortárs szépművészeti múzeum, több futó kiállítással, a tetőteraszról pedig a kilátás is pazar.
A tömegközlekedés igen olcsó,
fejenként cirka 200 forint egy jegy. A megállók környékén van automata, ahol tudsz venni Isztambul kártyát (Istanbul Card), és arra feltölthetsz pénzt bankkártyával vagy készpénzzel, majd ezt kell lecsipogni az állomásra menet, legyen villamos, hajó vagy a Taksim térre tartó funikular, azaz sikló. Lepityogáskor azt is látod, hogy még mennyi pénzed van a kártyán. Egyet hajókázni a Boszporuszon muszáj, meg sétálni a vízparton!
Mit egyél?
Nos, mielőtt nekivágtunk volna az útnak, feltúrtam az internetet és körbeudvaroltam az érintett ismerősöket is tippekért, így egy igen alapos gasztronómiai vágy listával vágtunk neki a városnak… hogy aztán gyakorlatilag a huszonpár tételből összesen két helyre menjünk el, amikből az egyiknél hoppon is maradtunk foglalás híjján. De cseppet sem bántuk, Isztambulban ugyanis lehetetlen rosszat enni… vagy egyáltalán, éhesnek maradni. Tízméterenként van egy köftéző, dönerező, baklavázó vagy mezzéző, úgyhogy nem azzal lesz a gondod, hogy hol egyél, hanem hogy nem elég nagy a gyomrod befogadóképessége. Mert muszáj megkóstolni előételnek a dolmát, azaz a szőlőlevélbe tekert rizst, aztán kell enni köftét (ami állítólag itt a legjobb a városban),
de úgy, hogy mindenképpen maradjon hely egy tál künefének (ami meg azt mondják, a Hafiz Mustafa cukrászdákban a legkiválóbb).
És akkor még nem ettél lencselevest, sült padlizsánt, baklavát, savanyúságot, lahmacunt, pidét, még nem ittál tulipán forma pohárkából török teát, meg zaccos török kávét… Holott ezek feltétlenül KÖTELEZŐK, Isztambul egyik legjellemzőbb képe ugyanis ez: a boltja előtt álló török fickó, egyik kezében a teáscsésze, a másikban a füstölő cigi, miközben a hasonló kiegészítőkkel felszerelt haverokkal diskurál valami fontosat. Egy szó, mint száz, én azt tanácsolom, hagyd az előre megírt kajás listákat, vessz el a városban, és ülj be abba az étterembe, amit szemmel láthatólag a helyiek látogatnak elsősorban. Akkor nem lőhetsz mellé.
Mások ezt mondták Isztambulról:
„Ha a Föld egyetlen állam lenne, Isztambul lenne a fővárosa.” - Napoleon
„Az emberiség képzelete csak álmodhat egy olyan gyönyörű városról, mint Isztambul.” - Sir Henry Layard
És végül Isztambul számokban:
-15 millióan lakják, alsó hangon (évente 1 százalékkal nő a népessége). A lakosság 35 százaléka lakik az ázsiai oldalon. És az isztambuliak 84 százalék nem Isztambulban született.
-2024 első kilenc hónapjában 49,2 millió turistát fogadott Törökország, Isztambulban cirka 18 millió látogat el évente.
-Isztambulnak 39 kerülete, 52 egyeteme, 3555 mecsete, 143 temploma és 16 zsinagógája van.
-Minden negyedik emberre jut egy jármű, Törökország járműinek ötöde Isztambulban pöfög. Havonta 30.000-rel nő az autók száma a városban, ami megadja az alaphangot és alaphangulatot is: sok helyen óriási a dugó, a sofőrök pedig boldogan dudálnak akár kell, akár nem, gyakorlatilag az indexelés helyett is azt nyomják.
