Oroszlán Bálint a húszas évei elején járó fiatalember, temperamentumos fickó, aki sokszor cselekszik ösztönösen, érzelemből, mintsem hosszas tervezés, átgondolás után.
Gyakran nevet hahotázva, ilyenkor látszik, milyen szépek a fogai is. Melegszívű, jókedélyű, és nagyon hűséges.
Nagy álma volt, hogy fiatalon megházasodjon, elvegye a szerelmét, Julcsit feleségül, és vele nagy családot alapítson. Aztán másképp alakult a sorsa: egy csíny során nyakon csípték, és kényszerből besorozták katonának. Bizony, az ilyesmi simán előfordulhatott a 19. században! Ráadásul nem is sok beleszólása volt a szegény embernek a dolgokba, ha pedig katonának szegődött (még ha nem is önszántából), nem volt kecmec, le kellett szolgálnia a kiszabott időt. Ha megszökött és elcsípték, még hosszabb időre kényszerült a laktanyába, ha másodszorra is dezertált, a sorsa örök katonáskodás volt.
Szegény Bálint nem sokáig bírta a szerelme nélkül a laktanyában, így amint tehette ellógott…
majd újra bezsuppolták, ő újra megszökött… végül megpróbált álruhát szerezni, ami balul sült el, emiatt pedig a bitófa alatt találta magát. Onnan aztán a lova segítségével illant el - innentől viszont nem volt lehetősége arra, hogy visszatérjen a társadalomba, örök számkivetett lett belőle.
Julcsi - akit néha-néha, ha teheti, meglátogat - próbálja tartani benne a lelket, bíztatva, hogy egyszer majd biztosan jóra fordulnak a dolgok, mindaz amit elterveztek, meg fog tudni valósulni, csak legyen türelemmel, és vigyázzon magára ott az erdő közepén.
Bálint nagyon jól lovagol, ügyesen forgatja a fegyvereket, erős, szívós fickó, központi tagja a betyárbandának, a többiek ráadásul nagyon szereteik is, felnéznek rá - ám épp ez okozza a vesztét. Czifra Maxim, a zsiványok vezére ugyanis rettentő féltékeny lesz rá, és miután szemet vet ő maga is Julcsira, elhatározza, hogy ármányos módon, de megszabadul Bálinttól. Vajon sikerül neki...?