Bakonyi betyárok Czifra Maxim

A Bakonyi zsiványok szereplői: Czifra Maxim

Maxim 23 éves, közepes termetű, széles vállú, megnyerő mosolyú, kifejezetten szép férfi, szőke hajjal, kackiás bajusszal. Kék szeme azonban hideg, mint a jég, akárcsak a szíve.

A bűbájos modor ugyanúgy jellemző rá, mint a puszta élvezetért való kegyetlenkedés. Kiszámíthatatlan, és szeszélyes. Elvárja a bandájától a tiszteletet, erre rettentőmód hiú. A csapatának tagjai azonban inkább félnek tőle, mintsem szeretnék - ez titkon rosszul esik neki. 

Szeret virtusból csinálni dolgokat, csak hogy mutassa, képes rá.

Örök bizonyítási vágy lobog benne. Így lett tulajdonképpen betyár is: vagánykodásból ellopott pár malacot. Pechére elfogták és börtönbe vetették. 

Innen aztán úgy szökött meg, hogy elcsavarta a foglár feleségének fejét, aki segített neki abban a reményben, hogy őt is magával viszi, hét határon túlra. (Maxim ugyanis azt füllentette neki, hogy egy francia grófi család tagja - pár szót ehhez még románul is mondott neki - és tévedésből került a magyar börtönbe, de amint megszabadul a béklyóitól, elviszi a messzi-messzi birtokára a foglárnét, és grófnőt csinál belőle. Micsoda egy genya, de nem?!) Persze a nagy szerelem, a rajongás a hölgy iránt csak addig tartott, amíg a lábáról le nem hullott a bilincs. 

Haza Maxim már nem mehetett, hiszen körözés alatt állt - „megjegyzett” személy lett belőle, - ráadásul a már elítélt betyárt a közösség sem fogadta vissza, nem bíztak meg benne, sokan emiatt léptek a bűn útjára, illetve lett belőlük valóban elvetelmült gazember.

Maxim azért annyira nem is bánja, hogy így alakult a sorsa, ő aztán igazán élvezi a betyáréletet, hogy törvényen kívül élhet, és parancsolgathat egy marék embernek.

Ha meg kényelemre vágyna, felhúzza a pandúr ruhát (amit kalandos úton szerzett, a könyvben elolvashatod) és megy a faluba, városba mulatni. 

Ez bizony kockázatos vállalkozás, ugyanis 100 ezüstöt tűztek ki a fejére. Maxim bizonyára úgy van vele: csalánba nem üt a mennykő!

Vissza a blogba

Hozzászólás írása